Mozaik

Mesterségesen szaporítják a Balaton csúcsragadozóit

pixabay
pixabay
A kishalak nagyon falánkak, amint elfogy a számukra biztosított plankton, kannibál módjára felfalják egymást.

Mesterségesen szaporítják a csukákat a buzsáki ciframalmi tavaknál. Az anyahalakat lefejik, ezt követően nagy tálakban a haltejet és az ikrát összekeverik. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. dolgozói így próbálják a ragadozóhal-állományt bővíteni, írta a Sonline.

A megtermékenyítés után a keltetőházban két hétig inkubálódik az ikra Zuger üvegekben

– mondta a portálnak Fodor Ferenc haltermelési igazgató.

Ezután planktonban gazdag előnevelő tavakba teszik át a kishalakat. Itt nagyon fontos, hogy sok táplálékuk legyen, mert nagyon falánkak, és amint elfogy a plankton, kannibál módjára felfalják egymást.

A 4-5 centis halakat oxigénzsákba teszik április közepén, és a horgászok segítségével a befolyókba, kikötőkbe és motorcsónakkal a Balaton nád előtti területére viszik.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek évente 250 ezer csukát kell a Balatonba telepítenie, a Kis-Balatonba pedig 100 ezer ragadozó halat, előnevelt csukát és süllőt vegyesen raknak ki.

A csuka után megkezdődik a következő hetekben a balin, compó, kősüllő, ponty és harcsa szaporítása.

Kapcsolódó
Olivér és a balatoni krokodil
Újabb méretes ragadozót akasztottak meg a magyar tengeren.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik