Virágzó vidékünk

Csukákkal irtanák a trópusi díszhalakat a Hévízi-csatornán

YouTube
YouTube
Brutálisan elszaporodtak a Hévízi-tó kifolyójánál az idegenhonos sügérfélék. Most halászattal gyérítették őket és közel 300 kilónyi egynyaras csukát telepítettek a csatornába.

Különböző halászati módszerekkel fogtak ki a Hévízi-tó kifolyójánál különleges és igen méretésre nőtt invazív, trópusi díszhalakat. A halászás során közel 500 inváziós, bölcsőszájú halfélét fogtak ki, míg őshonos halakból összesen alig 20 darabot.

A vizsgálatról és a csukák telepítéséről a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. készített videót, melyben dr. Ferencz Árpád, a MATE Természetesvízi Halökológiai Tanszék tanszékvezetője nyilatkozott.

Az ittlévő halak többsége két taxonba tartozik. Azért nem mondok fajt, mert nagyon sok köztük a hibrid. Ráadásul úgy, hogy nem feltételen két fajnak a hibridje, hanem a hibridnek egy újabb hibridje. Ez egy nagy massza, de mégis a két fő taxon, ami látható, az a jaguársügér, a hosszúkásabb fajta, a másik pedig a tűzfejű tarka sügér

-– mondta a szakember, aki mutatott még egy citromsügért is, abból is akadt néhány darab a hálóban.

Az inváziós fajokkal az a probléma, hogy a ragadozó, halevő jaguársügér felfalja az őshonos halakat, míg a szerves törmeléket fogyasztó sügérféle pedig kiszorítja az őshonos társaikat.

A csatornán a szakemberek egy hálót feszítettek ki, úgynevezett akasztást végeztek és ezt a területet halászták le, gyérítve az invazív fajok számát. Ugyan erre a területre telepítettek be  őshonos ragadozót, csukákat és megnézik majd, hogy egy év alatt mi történik az inváziós fajok állományával. A biológiai szelekciót követően, jövő télen ismét lehalásszák majd a Hévízi-tó kifolyóját és megvizsgálják, hogy mennyiben változott a halállomány összetétele.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. azt írta weboldalán, hogy annak érdekében, hogy a csukák minél hatékonyabban végezhessék “dolgukat”, a Hévízi-tó alatti műtárgytól számított 500 méter hosszú csatornaszakaszon ragadozóhal-fogási tilalmat rendelnek el 2024. december 31-ig.

Ennek értelmében a nevezett csatorna szakaszon csalihalat, halszeletet, műcsalit a horgászhelyen tartani, azzal horgászni, továbbá süllőt, balint, csukát, harcsát, kősüllőt és sügért megtartani tilos!

Jelenleg már zajlik a csuka fogási tilalma, néhány nap múlva pedig elkezdődik a május 1-ig tartó ragadozóhalfogási tilalom, amelyet a Balatoni Horgászrend szabályoz. Az ezt követő időszakban az új, helyi tilalmat a csatorna partján elhelyezett táblákon is fel fogják tüntetni, hogy mindenki számára egyértelmű legyen.

Kapcsolódó
Párducmintás vértesharcsákat azonosítottak a Hévízi-tóban
Az emberre nézve ártalmatlan, sőt meglepően „barátságos”, azonban a tóban élő hazai fajokra nem várt hatást jelenthet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik