Mozaik

Kihalófélben lévő halat fogtak Békésben

Szenzációs, ritka fogásról számolt be Facebook-oldalán a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége.

Mint írták, az idősebb horgászok számára egy-egy angolna fogása még nem számított rendkívüli események, hiszen az ország számos vízterületén gazdasági célú angolnaprogram zajlott a szocializmusban. Az 1970-80’-as években a Körösök egyes szakaszain, például kövezéseken, akár még célzatosan is érdemes volt rá próbálkozni, számos holtágban pedig rendszeres éjszakai vendég volt a gilisztacsokorral csalizott szereléken. Ezek az állományok mára elkoptak, egyre inkább kuriózum egy-egy példány előkerülése.

Az európai angolna őshonos halunk, de meglévő hazai állományait az évtizedekkel ezelőtti mesterséges állományképzésnek köszönhetjük. Az angolna ugyanis kihalófélben lévő állatfaj. Világállománya az elmúlt 50 évben, becslések szerint, 98 százalékkal csökkent, írták.

Mesterséges tenyésztése nem megoldott, számos nemzet kutatói próbálják elérni ezt az áttörést, versenyt futva az idővel.

A fentiek okán ezért mindenképpen említésre méltónak találták Kézsmárki Attila közelmúlti angolnafogása a Fűzfás-Zugi-Holtágban, amely a beszámoló szerint így hangzik:

a délutáni órákban fogtam két szem fehér csontival. Az előke hossza 50 cm-es volt. Gyönyörű elhúzós kapással jelentkezett, kis fárasztás után, meglepődve tapasztaltam, hogy angolnát fogtam. Gyerekkoromban fogtam utoljára.

Kapcsolódó
Gigaharcsát fogtak a csepregi tóban
Az ember nagyságú hal 198 centiméter hosszú és 55 kilogrammos.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik