Mozaik

Hamarosan eltűnik a barna héjú tojás a német boltokból

Unsplash
Unsplash
Jobban megéri más fajtára váltani.

Pár éven belül nem lesz barna héjú tojás az üzletekben – jelezte Henner Schönecke, a Német Tojástermelők Szövetségének elnöke. A szakember szerint ennek oka az, hogy a tyúktenyésztők egyre inkább a barna tollúról a fehér tollú szárnyasokra váltanak – írja az Agrofórum.

Mitől függ a tojás színe?

Általánosságban elmondható, hogy a fehér tollú, fehér fülcimpájú (a hallójárat alatti lebernyeg) csirkék fehér tojást, a vöröses-barna tollú, vörös fülcimpájú csirkék pedig barna tojást tojnak.

Miért választják a tenyésztők a fehér csirkéket?

A fehér csirkék nagyobb genetikai potenciállal rendelkeznek, mint a barna csirkék. Tovább élnek a szakértők szerint

– mondta Henner Schönecke.

Ezen kívül a fehérek könnyebben tarthatók és mozgékonyabbak. Jobban megtalálják az ételt és a vizet. Könnyebbek és kisebb testűek, akárcsak a tojásaik. Ez a termelési folyamatokat is könnyíti. Németországban üzletekben már nagyobb arányban lehet fehér héjú tojásokat kapni, körülbelül 70 százalék fehér. Tíz évvel ezelőtt még a barnák voltak túlsúlyban.

Melyik tojás jobb?

Korábban még elmondható volt, hogy a barnák keményebb héjúak, mára ez nem jellemző. Ízükben nincs különbség.

Kapcsolódó
A tökéletes buggyantott tojás titka
A ráérősebb reggelek sztárja a lágyan folyó sárgájú buggyantott tojás. Nem bonyolult az elkészítése, csak néhány dologra kell figyelni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik