Szigorú szabályozást vezettek be egy vértesszőlősi eperföldön – írta a Kemma.
Sok minden történt az évek alatt a szamócaföldön. A legifjabb vendégek olykor az ágyások között végezték el kis- és nagydolgaikat. Volt már példa arra is, hogy 2-3 hetes csecsemővel érkezett az anyuka, aki órákon át étlen-szomjan hagyta a gyermeket az ágyások között, babahordóban a tűző napon.
Ezeket elégelte meg a tulajdonos, Tóth Kata kitiltotta a 6 év alatti gyermekeket a családi vállalkozás teljes területéről.
Június 9-én nyitotta meg kapuit a vértesszőlősi szamócaföld a vásárlók előtt. Rendhagyó az idei szezon, mert ilyen korán még egyik évben sem nyitottak. A gyümölcs ára nem változott tavaly óta, a házirend azonban annál inkább.
Azzal nincs baj, ha gyermekes családok érkeznek. A szülői felügyelet hiányzik sok esetben. Besokalltunk. Az anomáliáknak pedig véget kellett vetnünk. Úgy gondolom a tiltással védjük a gyümölcsöket, a többi vásárlót, a gyermekeket és a munkánkat is. Nem egyszer fordult elő, hogy szaladgáltak a gyerekek az ágyások között, végezték kis- és nagydolgaikat, eltaposták a növényeket, de még az is előfordult, hogy egymást dobálták szamócával
– mondta Kata a portálnak.
Régóta szabály az is, hogy a szamócaföld területére házi kedvencet, vagy kisállatot nem vihetnek be a vendégek, ahogy gyermekjátékot, rollert, kerékpárt, tolókocsit, sámlit,talicskát, kemping széket, nyugágyat sem.
Eddig vegyes a szabályok fogadtatása, van, aki egyet ért ezzel a szigorral, de a nagycsaládosok felháborodtak a szankciók miatt. Számukra az is gondot jelent, hogy a szabályok szerint több 10 ezer forintos kiadással számolhatnak, ha minden gyermek mellé plusz egy felnőttel számolnak, akire a szedési mennyiség ugyanúgy vonatkozik.