Mozaik

„Ez mekkora állat” – óriáscsukát fogtak a Lupa-tóban

Egy hatalmas, 16 kilogramm körüli példánnyal megdöntötték a Lupa-tó csukarekordját, szúrta ki a Lupa Fishing Facebook-posztját a Pecaverzum. 

Dancsosi Miklós május 19-én, vasárnap döntött úgy, hogy a Lupa-tó felé veszi az irányt, és megpróbál csónakból pergetve csukát fogni. A célhalból többet is sikerült horogvégre kerítenie, méghozzá nem is akármekkorákat, 90 centiméter felettiek is tiszteletét tették nála. Aztán egyszer csak a korábbiaknál is komolyabb ellenállásba ütközött.

„Az egyik méretével impozánsabb darabnak bizonyult. Már a kapás után tudtam, ez nem a 90 centis kategória. A fárasztás közben – ami az erős felszerelés ellenére elhúzódott – néhány percig bíztam a jó akadásban” – kommentálta a történteket Dancsosi Miklós.

Ez mekkora állat

– reagált a halat megpillantva, amikor az először feljött a víz tetejére. Mivel a csalit olyan mélyen benyelte, hogy nem is lehetett látni, a horgász megnyugodott, hogy az akadással akkor biztosan nincsen gond.

A hatalmas csukát nem akarták kínozni visszaengedés előtt, így csak mérőszalagot fektettek mellé, ami 118 centiméterig nyúlt ki a hal teljes hosszán.

Mivel a hal épsége fontosabb volt számukra, nem mérték le, de szerinte 16 kiló körül lehetett a pompázatos színekben tündöklő, falánk ragadozó.

Kapcsolódó
Ezért tűntek fel szokatlan sárga bóják a Balatonban
Sokak számár furcsa lehet ez a látvány.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik