Hetedszer rendezik meg a Balaton-átevezést

Idén július végén lehet próbára tenni a karizmokat.

Július 27-én rendezik meg a hetedik Hervis Balaton-átevezést, amelynek résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal vagy sárkányhajóval is teljesíthetik a ZamárdiTihany-Zamárdi nyolc kilométeres útvonalat – írták az esemény honlapján.

Amióta létezik ez az esemény, mindig részt vettem és eveztem rajta

– mondta Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkár, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke. Hozzátette, a tó átevezésével az a céljuk, hogy megszerettessék az emberekkel a mozgást, szívesen evezzenek, fussanak, kerékpározzanak; a sportolás ne csak egy eseményen való részvételt jelentsen a számukra, hanem arra fel is készüljenek.

Szövetségünk az elsők között ismerte fel, hogy nemcsak az élsportban van szerepünk, hanem sportágunk szabadidős eseményeinek megszervezésében, népszerűsítésében is

– hangsúlyozta Schmidt Gábor, aki örömmel számolt be arról, hogy a nevezéseket nézve időarányosan jobban állnak, mint tavaly: kétezerhez közelít a szám.

Az első Balaton-átevezésen még csak 700-800 fő vett részt, tavaly pedig 4200-an voltak ott, ami mutatja, hogy ha az embereknek felkínálják az élményt, akkor elmennek.

Minden évben igyekeznek újítani az eseményen, az idei újdonság az idősávos rajtoltatás, hogy a messziről érkezők is meg tudják tervezni a napjukat. Egy-egy délelőtti és délutáni idősávban lehet kiválasztani a kívánt rajt időpontját.

Nevezni online július 24-ig lehet, de a helyszínen is fogadják a jelentkezőket.

A Balaton-átevezés résztvevőit a parton egész napos programok várják.

Kapcsolódó
Zamárdiban megformázták a Balaton szívét
A flashmobra a tervezettnél két nappal korábban került sor.