Mozaik

Egerészölyv támadt egy kerékpárosra az Alföldön

Getty Images
Getty Images

Egy kerékpárosra támadt egy egerészölyv a Mezőtúrt Kétpóval összekötő út mentén a napokban, írja a szoljon.hu.

A támadást elszenvedő Draskovits Dénes a lap megkeresésére arról beszélt, földeket művel arrafelé, és rendszeresen kerékpározik oda határszemlére. A napokban is így tett, kényelmes tempóban kerekezett a városból a kis település felé. A hetes és nyolcas kilométerkő között, egy fákkal sűrűn szegélyezett útszakaszon egyszer csak nem várt dolog történt.

Hangot nem hallottam, egyszer csak hátulról valami a fejemről lesodorta a sapkámat. Nem mondom, hogy nem lepődtem és döbbentem meg, felnéztem és akkor láttam a fejem felett elszálló nagy madarat, mint kiderült: egerészölyvet. Majdnem elestem a biciklimmel. A madár aztán még többször vijjogva felém támadott, igyekeztem vele szembe helyezkedni, de ő mindig hátulról akart felém, nekem szállni

– idézte fel a kissé ijesztő történetet.

A férfi, ahogy elmondta, arra gondolt, hogy biztosan a rikító sárga mellénye és sapkája ingerelte az állatot. És ekkor az is eszébe jutott, hogy két évvel ezelőtt, ugyanazon a szakaszon hasonló eset történt vele.

Aztán hallottam, hogy néhány napja, hete más is így járt, s arról is értesültem, hogy valószínűleg a fiókáját védi eképpen az ölyv

– tette hozzá a férfi.

A lap cikke szerint akár jó lehet az elmélete, ugyanis a szakirodalmak szerint viselkedhetnek „furcsán” a fiókát nevelő madarak. Ez esetben is arról lehet szó, hogy a szülőmadár a fióka védelme érdekében megpróbálja minél előbb a fészektől távolabb terelni vagy elijeszteni az arra gyalogosan, illetve kerékpárral közlekedőket.

Kapcsolódó
Egerészölyv és erdei sikló élet-halál harcát fotózták le a Börzsönyben
Selmeczi Kovács Ádám a napokban örökítette meg a ritka jelenetet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik