Hatalmas flottával hajóznak ki a Tiszára a PET-kalózok

Minden eddiginél nagyobb, 19 hajóból álló flottával és közel 80 kenus különítménnyel rajtol el az V. Tisza-tavi PET Kupa, hogy hulladék után kutatva végigjárja a Tiszafüred – Tiszaszőlős – Tiszaderzs – Tiszanána-Dinnyéshát közötti folyószakaszt.

A hulladékgyűjtő verseny június 27-én a hajóépítéssel kezdődik, majd június 28-án rajtol a mezőny Tiszafüredről, hogy három nap alatt tisztábbá tegye a folyópartot – írta meg a Heol.

A 2013-ban indult PET Kupa környezetvédelmi mozgalom célja a Tisza megtisztítása az árterekben felhalmozódott és az áradások alkalmával frissen érkező hulladéktól. Ennek érdekében pethajós, folyami versenyeket szerveznek a Tiszán, a Tisza-tavon, a Bodrogon, a Maroson és terveik közt szerepel további mellékfolyók kitakarítása is.

A Tisza-tó térsége az elmúlt 6 évben fontos központjává vált a folyótisztító környezetvédő programoknak. Kiskörén jött létre az első Folyómentő Központ, ahol a Kötiviziggel szoros együttműködésben zajlik a hulladék feldolgozása, szelektálása, bálázása – azaz az újrahasznosításra előkészítés.

A PET Kupa egyik legnagyobb sikerének azt tartja, hogy a folyami hulladék közel 60 százalékát körforgásban tudja tartani.

Emellett jellemzően a Tisza-tó a helyszíne a vállalati csapatépítő eseményeknek is, melyeknek köszönhetően tavasszal és ősszel is folyamatosak a folyótisztító akciók. 2023-ban a tisza-tavi verseny mellett az Ifjúsági PET Kupa és a XI. Tiszai PET Kupa is a régióban zajlott, melyeken összesen 15,8 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a lelkes önkéntesek.

Kapcsolódó
15 tonna hulladéktól szabadították meg a Tiszát a PET Kupán
Rekord mennyiségű hulladékot gyűjtöttek össze a csapatok jubileumi X. Felső-Tiszai PET Kupán, ami tulajdonképpen egy hosszútávú folyótisztító hajóverseny.