Mozaik

Vízerőmű építése miatt eláraszthatnak egy Ipoly menti falut

Illusztráció / Pixabay
Illusztráció / Pixabay
Már korábban is terveztek a falu helyére egy vízerőművet.

Vízerőműépítés miatt egy szlovákiai település jövője bizonytalanná vált – írta az ÚjSzó.

A szlovák kormány zöld utat adott annak a tervezetnek, melynek megvalósulása esetén az Ipoly folyó felső szakaszán egy új szivattyús-tározós vízerőművet építhetnek.

A projekt híre hidegzuhanyként érte a poltári járásbeli Vágó (Ďubákovo) lakóit. A 75 főt számláló falut közvetlenül érinti az erőmű létesítése, mivel az egyik víztározó pontosan azon a területen tervezik, ahol jelenleg a község házai állnak.

Amennyiben megvalósul a tervezett projekt, az egyben azt is jelentené, hogy a települést teljes egészében elárasztanák, a faluban élőket pedig kitelepítenék.

A gazdasági tárca és a környezetvédelmi minisztérium előreláthatólag 2024 végéig dolgozza ki a projekt részleteit, mellyel kapcsolatban egyelőre csak annyit árultak el, hogy a végső cél Közép-Szlovákia villamos energiájának megfelelő mértékű biztosítása.

A csöppnyi település első írásos említése 1553-ból származik, akkor Madách György birtokainak felsorolásában szerepelt a falu neve „Gyibako” alakban. A trianoni békeszerződésig Vágó Gömör-Kishont vármegye Rimaszombati járásához tartozott.

A községben hosszú időn át tilos volt építkezni, mivel már korábban is víztározót akartak itt létesíteni. A tilalmat csak a 90-es években sikerült a helyieknek feloldaniuk, akik most ismét aggódnak a település jövőjéért.

Kapcsolódó
1000 megawattos vízerőművet építenének az Erdélyi-szigethegységben
Az előzetes becslések alapján a beruházás költségei 1 milliárd euró körül lennének. 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik