Mozaik

A szél- és napenergia lett idénre az EU fő energiaforrása

Pixabay
Pixabay
A fosszilis tüzelőanyagok szerepe visszaesett.

Első alkalommal lépett elő idén az Európai Unió, illetve Belgium fő energiaforrásává is a szél- és a napenergia – jelentette kedden a belgiumi hírügynökség az Ember független globális energetikai agytrösztre hivatkozva.

A tájékoztatás szerint a 2024-es év első hat hónapjában az EU villamosenergia-termelésének 60 százaléka származott szél– és napenergiából, míg a fosszilis tüzelőanyagok szerepe 27 százalékra esett vissza.

Amennyiben a vízerőművek által előállított energiát is számításba veszik, a megújuló energiaforrások együtt az Európai Unió áramtermelésének felét adták, ha pedig az atomenergiát is beleszámítják, akkor a villamos energia csaknem háromnegyede, azaz 73 százaléka származott a mért időszakban alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokból – olvasható a jelentésben.

A gázfelhasználás 14 százalékkal esett vissza az intézet szerint, amely a csökkenés háromnegyedét öt uniós országnak, köztük Belgiumnak tulajdonítja, ahol a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása 38 százalékkal esett vissza az előző évihez képest.

A fosszilis tüzelőanyagok használatának visszaeséséhez a szél-és napenergia egyre elterjedtebb felhasználása mellett az enyhe időjárás, illetve a vízerőművek egyre nagyobb kihasználtsága is hozzájárult.

Kiemelték, hogy az elért eredmények fontosak az éghajlat szempontjából is. (MTI)

Kapcsolódó
Ízletes gumicukrot készítettek a szélturbinák lapátjaiból
Amerikai tudósoknak sikerült gumicukrot előállítani kimustrált szélturbinák lapátjaiból.
Olvasói sztorik