Mozaik

Besétált a Balatonba, és fogott egy 75 kilós halóriást

Sztasz Sztanyiszlav Sztaniszlavovics – Agro Jager News
Sztasz Sztanyiszlav Sztaniszlavovics – Agro Jager News
Az eddigi busarekord 50 kiló volt.

Az ügyes horgász Sztasz Sztanyiszlav Sztaniszlavovics volt, aki Agrojager News-nak írta meg, hogy több napra érkezett Balatonkenesére horgászni és tervei szerint elsősorban busát és pontyot szeretett volna akasztani.

16 napot töltöttem a víz mellett és nagyon sok pontyot fogtam: 10-16-18 kilósok jöttek be. Arra gondoltam, hogy megpróbálkozom a busákkal is. Besétáltam a vízbe,  úgy a parttól 200 méterre és onnan dobtam még úgy 100-120 méterre a 100 grammos szereléket

– mesélte a lapnak.

Sztasz Sztanyiszlav Sztaniszlavovics – Agro Jager News

Hajnal négykor érkezett a nagy kapás.

Úgy 800 mètert lehúzott és akkor megállt. Így rárántottam, de olyan volt, mint egy akadás. Nem mozdult. Elkezdtem óvatosan húzni, de nem történt semmi. Bementem a vízbe, de közben folyamatosan húztam. A barátaim azt javasolták, ne menjek tovább, mert biztos lement mélyre, a kövek közé és ott várakozik.

Egyszer azonban megindult és elkezdett a horgász felé úszni.

Ekkor már rendesen húztam és éreztem, hogy van rajta hal. Egy órán keresztül fárasztottam a vízben, teljesen kimerültem. A busa sem bírta tovább erővel, megadta magát.

Hivatalosan is elvitték megmérni a halat és jelentették is a halőröknek, hiszen Sztasz Sztanyiszlav Sztaniszlavovics megdöntötte a balatoni busarekordot. Eddig ötven kilós volt a legnagyobb kifogott hal, ez a busa azonban 75 kilogrammot nyomott.

Kapcsolódó
Megdőlt az abszolút busarekord az RSD-n
Gigantikus busát fogott egy fiatalember a Ráckevei Duna-ágon.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik