Csaknem egy hónapon át fonták Hajdúnánáson azt a díszes aratókoszorút, amelyet csütörtökön ünnepélyes keretek között helyeztek el a budapesti Szent István-bazilikában.
A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programnak 2018 óta hagyományos és kiemelt eleme a magyar gazdák összefogását jelképező monumentális aratókoszorú elkészítése.
Az idei évi koszorú számmisztikájában megjelenik egy utalás Szűz Máriára, az alsó vízszintes körén 17 darab egységes motívum található, ahogy a Szűz Mária rózsafüzér-imádsága is 17 Miatyánkból áll. A 17-es szám szimbolizálja az önfegyelmet, az együttérzést, a felelősséget, a lelki tudatosságot és a bölcsességet egyaránt.
Hajdúnánás egy olyan város, ahol vigyázunk és megéljük azokat az értékeket, amelyek egészséges és szép jövőt biztosítanak az elkövetkezendő nemzedéknek
– hangsúlyozta Nagyné Legény Ildikó, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége Gazdasszony tagozatának elnöke, Hajdúnánás alpolgármester.
A szalmafonás régi mesterség, sokak megélhetését adta Hajdúnánáson. Az aratókoszorú Nagy Sándorné népi tárgyalkotó iparművész keze munkáját dicséri, aki megtervezte és két hónapon át fonta a koszorút a saját maga által megtermelt alapanyagból. Az aratókoszorú szimbolizálja a közösségi erőt és a hitet, amely “kell, hogy megtartson minket és a jövőhöz is erőt adjon” – hangoztatta Nagyné Legény Ildikó.
Az idei koszorú 210 centiméter széles, 200 centiméter magas és “Isten szeme” fonatok, csengők, spirálok, kettős fonatok, kalászok, kunkorgók, esőcsigák díszítik. A négy vízszintes kunkorgó a négy evangéliumra emlékeztet, Szent István örökségére és a keresztény gyökerekre. A hat függőleges kunkorgó a világ teremtésére utal.
Augusztus 20-án a nemzeti ünnepen az aratókoszorú Budapesten a körmenetben is látható lesz. (MTI)