Ezért rögzítették a műanyag kupakokat a palackokhoz

Sokak számára zavaró dolog, de az egyik legjobb intézkedés, ami a környezetvédelem terén történt.

Bár sokak számára bosszantó lehet, hogy nem lehet úgy levenni egy műanyag palack kupakját, mint korábban, az, hogy az európai döntéshozók rögzíttették azt a flakonhoz, régóta az egyik legjobb dolog, ami a környezetvédelem terén történt, írta a hvg.hu, a The Conversationre cikkére hivatkozva.

Nyár óta már csak olyan műanyag palackot találni a boltok polcain, amelynek a nyakához odarögzítették a kupakot.

Az Európai Unió még 2018-ban döntött arról, hogy a gyártóknak ezentúl ilyen palackokat kell készíteniük, az indoklás pedig elsőre furcsa lehet: annak ellenére, hogy emiatt több műanyagra van szükség, épp a műanyag hulladék visszaszorítása a cél.

Ez az első olyan politikai intézkedés az elmúlt évekből, ami valóban hatékony lehet a szemetelés visszaszorításában

– írta a cikkben Randa Lindsey Kachef, a King’s College London tudósa, és kiemelte, hogy a mostani előírás egy 1980-as években indult kezdeményezés mintájára készült.

A szakember szerint a műanyag kupakokat ma már a folyókban és az óceánokban található 10 leggyakoribb szemét egyikeként tartják számon, és ebből a szeméttípusból fogyasztanak el a legtöbbet a tengeri élőlények.

Azzal, hogy a kupakot a műanyag palackhoz rögzíttetik, ezt akadályozzák meg a döntéshozók: kisebb lesz az esély arra, hogy szemetet képezzen, arról nem is beszélve, hogy az állatok sem fogják tudni lenyelni.

Kapcsolódó
Betiltották a műanyag poharakat a siófoki éjszakában
Éjfél után csak repohárban lehet italt kérni.