Elhunyt Lukács Ernő, aki húszgyerekes milliárdosként robbant be a köztudatba a 2010-es évek elején, írja a teol.hu.
A hírt felesége, Lukács Katalin közölte a közösségi oldalán.
Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, gyermekeim édesapja, nagypapa, dédpapa a mai napon örökre itt hagyott minket
– írta.
Lukácsék szó szerint a semmiből indultak, kétkezi munkával keresték meg a kenyerüket, 16 évig villanyuk sem volt a fácánkerti tanyán, üstökben melegítették a kútvizet a főzéshez, mosogatáshoz, fürdetéshez és segélyt sem kértek soha. Az út nem volt zökkenőmentes és könnyű, de szépen lassan, a gyerekek számának gyarapodásával párhuzamosan nőtt a birtok is.
Mindegyik gyerek leérettségizett, a fiúk a földeken dolgoznak, a lányok mind szakmát tanultak ki. Van köztük cukrász, szűcs, varrónő, virágkötő, fodrász, kozmetikus. A fiúk közül egyik sem lett miniszter, az apjukat követve az állattenyésztést, földművelést választották.
Legutóbbi információk szerint egy 22 szobás kastélyban éltek Tolnaszigeten és milliárdosok.
2013-ban Orbán Viktor is ellátogatott hozzájuk. Erre Lukács úgy emlékezett vissza: „Csörgött a telefon – mesélte a családfő – „Jó napot kívánok! Orbán Viktor vagyok.” Majdnem azt mondtam, hogy „Én meg Sophia Loren.”, de megszakadt a vonal, akkor értek a bátaszéki alagúthoz. Kicsit később megint felhívott. Eljött, hozott a gyerekeknek húsz könyvet, a feleségemnek húsz szál virágot, nekem húsz üveg bort. Közvetlen hangon, kedélyesen elbeszélgettünk. Szimpatikusak voltunk egymásnak.”
Lukács Ernő korábban arról beszélt, a sikere titka az volt, hogy ha valamit kitalált, azt azon nyomban véghez is vitte.
„Ha éjjel jutott eszembe valami, hajnalban már el is kezdtem a kivitelezést. Persze hoztam rossz döntéseket is, de mindig volt annyi önkritikám, hogy nem szépítettem, bevallottam a tévedéseimet. Ha nagy baj ért is minket, megbeszéltük, hogy a rossz után majd jön a jó, és továbbmentünk. Keseregni nincs értelme, úgy nem működnek a dolgok. Nekem például elég, ha ránézek a feleségemre, és máris jó kedvem van” – mondta.
Hozzátette:
Egy biztos: hogy hóttig megélünk. Nem kell állandóan aggódni, hogy mi lesz, meg hogy lesz. Egyszer mindenki megtér úgymond az örök vadászmezőkre, addig meg bizakodni kell, s persze keményen dolgozni, hogy mindene meglegyen az embernek. Sokszor mondom a gyerekeimnek, ha látom, hogy nehezen megy nekik a munka: «Nem baj, fiam, ha nincs kedved, akkor csináld a munkát kedvetlenül!»
