Két rendkívül ritka fekete farkast rögzített egy webkamera egy lengyelországi erdőben, amint egy patakon keltek át, írja az AP hírügynökség. Az állatok szakértők szerint valószínűleg testvérek.
A SAVE Wildlife Conservation Fund Poland nevű természetvédelmi szervezet kameracsapdája még tavaly vette fel a különleges állatokat, azóta pedig ürülékmintákat is vettek a területről, hogy többet tudjanak meg a génjeikről.
Ez valami új, és szokatlan
– nyilatkozott Joanna Toczydłowska, a szervezet projekt koordinátora az ügynökségnek.
Elmondta, a kamerát eredetileg azért helyezték ki a területen, hogy hódokat tanulmányozzanak. Amikor feltűnt nekik, hogy farkasok mászkálnak a térségben, ott hagyták az eszközt, és 2024 végén megjelentek a képeken a fekete farkasok.
Az egyik felvételen egy fekete és egy szürke farkas kelt át a patakon, majd egy másik videón két fekete farkas és egy szürke társuk jelent meg ugyanott.
A Lengyelországban élő körülbelül 2500-3000 farkas a vörös vagy a szürke farkas leszármazottja. A cikk szerint a fekete szőr egy genetikai mutáció eredménye lehet, ami még évezredekkel alakulhatott ki, amikor a kutyákat háziasították az emberek.
A sötét szőrzet a farkasoknál rendkívül ritka Európában, de az amerikai Yellowstone Nemzeti Parkban például a farkasállomány fele fekete.
Lengyelországban az 1950-es években kihaltak a farkasok, de a 2000-es évek óta folyamatosan nő a populációjuk, főként az ország középső részén.
Hevesben még januárban videóztak sántikáló farkast, a havasrekettyei farkasok és vaddisznók csatájáról készült felvételt pedig kár lenne bárkinek kihagynia.