A fertőző száj- és körömfájás terjedésének megakadályozása érdekében kialakított védőzónák olyan legelőkre is kiterjedhetnek, amelyeken jelzett turistautak vezetnek át, ezért a közeljövőben országszerte számítani kell lezárásokra. Már az Országos Kéktúrát is érinti egy, a másik lezárás pedig egy Heves vármegyei zöld sáv jelzés bejárhatóságát akadályozza – írta meg a Kéktúra.hu.
Magyarországon ötven év után a múlt héten újra felbukkant a párosujjú patásokat fenyegető ragadós száj- és körömfájás, amelyet Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása szerint elsőként a Győr-Moson-Sopron vármegyében található Kisbajcs szarvasmarhatelepén azonosítottak. A gyógyíthatatlan betegség rendkívül könnyen fertőz és gyorsan terjed, és bár az embereket nem támadja meg, a vírus az ő testükön is eljuthat az állatokhoz, így az országos szarvasmarha-, sertés-, juh- és kecskeállomány is veszélyeztetett. Ahol megjelenik, ott a teljes állományt le kell ölni.
Ezért a védekező intézkedések részeként a legelők körül védőzónákat alakíthatnak ki, ami számtalan jelzett turistautat érinthet. Két konkrét lezárásról már most is tudnak:
Mivel ezek a lezárások azonnaliak és bizonytalan ideig tartanak, a turistautak elterelésére nincs lehetőség. Ugyanakkor a Magyar Természetjáró Szövetség hivatalos honlapjain, az mtsz.org és a kektura.hu Figyelmeztetések aloldalán, valamint a Természetjáró.hu és a Természetjáró app gyűjtőoldalán térképes nézetben is megjelenítik a korlátozásokat. A Természetjáró térképén ezek az „Aktuális információk és lezárások” nevű rétegként külön is bekapcsolhatók.
Arról is írtunk, hogy 52 év elteltével jelent meg újra a vírus Magyarországon és amikor utoljára ilyen járvány tombolt Magyarországon, még a verebeket is kilőtték. A járványveszély miatt folyamatosan zárnak be az állatkertek és egyéb intézmények.