Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
A fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kiemelte: a Művészetek Völgye sokkal több, mint egy egyszerű fesztivál, egy térség gazdasági modelljének az alapja is.
A Művészetek Völgye jó példa arra, hogy a kultúra gazdasági erővé is tud válni. Olyan térségszervező erővé, amelynek azon túl, hogy szórakozást biztosít az ott élőknek, a turisták számára vonzó célpontot jelent és az egész térség vonzerejét növeli, konkrét gazdasági eredményei is vannak. Munkahelyteremtő jellege van, illetve a vállalkozási kultúrát és az ott élők közösségét is erősíti – mondta a fesztivál egész éves hatásáról.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár az egyik új helyszínről, a Sportgardenről szólva kiemelte: a 2023 őszén elindított Sportoló Nemzet Programban életre hívott Sportgarden délelőttönként az egészségesebb életmódhoz hozzásegítő foglalkozásokat, délutánonként sport témájú előadásokat, beszélgetéseket kínál. Emellett egész napos sportolási lehetőséget, valamint egészségfelmérő szűrővizsgálatokat is biztosítanak a fesztiválozóknak.
Új helyszínként jelenik meg a Roma Udvar, továbbá létrehoztak egy újabb színházi-kulturális központot is: a Buda Udvaron a II. kerület sokszínű kultúrája mutatkozik be.
A kapolcsi Panoráma színpadon lép fel az Elefánt, a Carson Coma, Beton.Hofi, a Bagossy Brothers Company, a Quimby, a Bohemian Betyars, a Margaret Island, a Blahalouisiana és a Besh o droM. Koncertet ad az Ivan & The Parazol, az Irie Maffia, a 30Y és a Hiperkarma, a Punnany Massif, a Belga, az Aurevoir. és az Esti Kornél is.
A taliándörögdi nagyszínpad, a Lőtér x Közlekedési Múzeum fellépői között lesz a Duckshell, a Parno Graszt, Péterfy Bori & Love Band, Cserihanna, a Kiscsillag, Szabó Balázs Bandája, a Csaknekedkislány, Sisi, az Analog Balaton, Deva és a Honeybeast is. Az Egyesült Királyságból érkezik Ben Ellis és a Marged, színpadra áll az ukrán Postman.
A Világzene Udvar az idei évtől új partnerrel, a Magyar Zene Házával együttműködve várja a látogatókat. Taliándörögdön többek között a Kerekes Band, a Borbély & Dresh Quartet, a Góbé, Pál István “Szalonna” és bandája, a Cimbaliband, Ferenczi György és az 1ső Pesti rackák, valamint Palya Bea és zenekara lép fel.
A Cirque du Tókert nevet viselő vigántpetendi nagyszínpadon Hobo és Geszti Péter is születésnapi koncerttel lép fel. Dés László, Für Anikó és Mácsai Pál, Koncz Zsuzsa, Zorán és a Budapest Bár is koncertet ad, valamint a Rippel fivérek műsora, Frenák Pál és Simon István előadása is látható. (MTI)