Mozaik

Jön az ingyenes szigetelési pályázat: több százezer háztulajdonos lehet rá jogosult

getty images
getty images
Sok háztartás számára hozhatja el a rezsicsökkentést.

Új lendületet kaphatnak az ingyenes lakossági födémszigetelési programok: az Országgyűlés módosította az energiahatékonysági törvényt, amely több százezer háztartásnak nyithatja meg az utat a támogatott felújításokhoz, írta a Pénzcentrum.

Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi tagozatának elnöke a Pénzcentrumnak elmondta, hogy a korábban tudottakkal ellentétben az Országgyűlés április második felében elfogadta az energiahatékonyságról szóló törvény módosítását.

A változás új lendületet ad az energiahatékonysági kötelezettségi rendszernek (EKR), és azon belül kiemelten a lakossági- és középületek ingyenes, vagy rendkívül kedvezménye árú felújításának. A módosítás akár a tavalyi 40 ezer házat érintő ingyenes födémszigetelési akciókat is meghaladó energiahatékonysági beruházási hullámot indíthat el a második félévben

– fejtette ki a szakember, aki kiemelte, hogy az új szabályozás “üzemanyagot tölt a rendszerbe”, ami sok háztartás számára hozhatja el a tartós és ingyenes rezsicsökkentést 2025 második felében.

A cél, hogy az energiakereskedők, a lakossági energiaszolgáltató és az üzemanyag értékesítők támogassák a fogyasztókat energiahatékonyságot javító beruházások megvalósításában.

2025 második felében legalább akkora, ha nem nagyobb energiahatékonysági beruházási hullám veszi kezdetét, mint 2024-ben, amikor 40 ezer családi ház kapott az EKR keretében ingyenes szigetelést

– emelte ki Juhász Attila, aki szerint várhatóan továbbra is a födémszigetelés lesz a legnépszerűbb beruházási cél, mert ezzel lehet a legkisebb költséggel a legnagyobb energiamegtakarítást elérni.

Ennek eredményeként záporoznak majd a háztartásokra az ingyenes födémszigetelésről szóló – egyáltalán nem kamu – ajánlatok.

Megéri majd a többi energia megtakarítást célzó beruházásba is belevágni, a homlokzati szigetelést várhatóan jelentősen csökkentett anyagárral lehet majd megvalósítani, de komoly megtakarítást lehet elérni nyílászáró cserére, vagy fűtéskorszerűsítésre is

– hívta fel a figyelmet.

Egyetlen katalógusra várnak, és indulhat a roham

Az EKR alapú energiahatékonysági beruházásokban az a jó, hogy egy ingatlan esetében nincs felső plafonja, tehát akár többféle beruházás is elvégezhető egyszerre, nem kötik helyben lakáshoz, életkorhoz, gyermekvállaláshoz, vagy településmérethez, ez minden ingatlan tulajdonosnak járhat, bármilyen futó kormányzati támogatással (otthonfelújítási programok) kombinálható

– fejtette ki Juhász Attila.

Ez a katalógus tartalmazza, hogy egy adott beavatkozásra – pl. egy négyzetméter 30 cm vastag födémszigetelés, vagy 1 m2 homlokzati hőszigetelés során – mekkora energiamegtakarítás számolható el.

Sok múlik ezen, hiszen ez határozza meg, hogy az egyes beruházás típusokból (födém-, homlokzat, klíma, fűtésrendszer, vagy nyílászáró korszerűsítés) mennyit spórolhat majd meg a lakosság, és hogy ezek a beruházás típusok hogyan kombinálhatók egymással, ha valaki többet is meg szeretne valósítani az ingatlana esetében

– húzta alá.

A támogatás típusa függ a korszerűsítés fajtájától:

  • padlásfödém-szigetelés esetén akár 100 százalékos költségfinanszírozás is elérhető,
  • homlokzatszigetelés vagy nyílászárócsere esetén pedig 30–40 százalékos támogatási arány a jellemző.

Azt javasolja, akik energiahatékonysági felújításon gondolkodnak, mielőbb kezdjék el a tájékozódást, és ha lehet, vonjanak be energetikai vagy pályázati tanácsadót a folyamat gördülékeny és szabályszerű lebonyolítása érdekében.

Mint arról beszámoltunk 10 liter helyett 16 litert mér az új vízóra egy érdi lakosnál – másokat is érinthet, valamint arról is hírt adtunk, hogy Biatorbágyon épült az ország egyik legszebb általános iskolája.

Kapcsolódó
Minden háztetőre kötelezővé tennék a napelemek telepítését
Magyarországon az energiaszükséglet napelemekkel történő teljes kielégítése elméletben lehetséges lenne.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik