Mozaik

Újabb aranysakált gázoltak halálra Szeged közelében

Agro Jager News
Agro Jager News
Az aranysakál viszonylag ritkán esik gázolás áldozatává hazánkban.

A Szegedhez tartozó Kiskundorozsma határában, aranysakált ütöttek el 2025 júniusának elején – írta az Agro Jáger News. Egy hasonló esetről a portál már korábban, 2023 októberében is beszámolt.

Szeged határában húzódik az 55-ös főút, amely az Alföld egyik legforgalmasabb közlekedési útvonala. Az elmúlt években jelentősen megnövekedett a környező településekről ingázók száma, akik naponta járnak be Szegedre, vagy onnan hazafelé. Így nem meglepő, hogy az 55-ös út évről évre túlterheltebbé válik. A területet mozaikos mezőgazdasági táblák szegélyezik, így a ragadozók is fokozottan kitettek a járműforgalom jelentette veszélynek.

Az aranysakál – bár köztudottan óvatos ragadozó – viszonylag ritkán esik közúti gázolás áldozatául Magyarországon. Ezért is meglepő, hogy Szeged-Kiskundorozsma térségében az elmúlt években több ilyen eset is előfordult. Európai szinten kevés adat áll rendelkezésre, görög kutatásokból kiderült, hogy Görögországban évente átlagosan 18 aranysakált ütnek el közutakon – országos viszonylatban.

Wikimedia Commons

Bár Szeged térségében az aranysakál állománynagysága pontosan nem ismert, a helyi jelenlét erős lehet – amit a rendszeres vadgázolások is alátámasztanak. Valószínűleg jóval több lehet az aranysakál-gázolás. Kiskundorozsmán a sakálok jelenléte közismert, korábban már előfordult olyan eset is, hogy apróvadhajtásban kistestű vadászkutyát zsákmányoltak.

Aranysakálok

Korábban írtunk arról, hogy Szeged és Algyő között gazdálkodó Szegedi Vadásztársaság területén, a “korcsolyázó területrészen” ritkaságnak számító, fehér aranysakált hozott terítékre egy helyi vadász. Időnként kóbor kutyákkal is párosodnak az aranysakálok.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik