Ebben az általános iskolában már soha többé nem szólalhat meg a csengő. A gyerekek zsivaja helyett, csak a csend és a mindent átjáró enyészet uralkodik.
A falusi iskolában egykoron sok diák tanult, de az épület megsüllyedt és elavult lett, ezért a tanulóknak menniük kellett. A szétrohadt épületben még működött az áram is. Szörnyű állapotokat láttunk
– írta közösségi oldalán a Magyarország elhagyottan – BCO urbex csoport.
Hihetetlen látványt nyújtanak a mohával, penésszel és növényzettel tarkított falak, a helyenként felszedett padlózat és a hátrahagyott bútorok. Az épületben otthagyták a táblákat, sportfelszereléseket, könyveket, bakelitlemezeket, bizonyítványokat, a tablókat és olyan preparált élőlényeket, amik egykoron a tanulókat segítették az élővilág megismerésében. Rengeteg olyan dolog vált az enyészet martalékává, amik még menthetőek lettek volna, és értéket képviseltek. Azonban már csak a múlt darabja maradt ez az iskola is, ami szebb jövőt érdemelt volna.




Mint azt bemutattuk, egy évtizede megállt az idő az elhagyatott balatoni szállodában, és azt is megosztottuk, hogyan vált enyészetté Balaton egykori fényűző luxus üdülője.

