Ujvári Zsolt természetfotós osztotta meg oldalán a dunavirágzásról készült látványos képeit. Az egyiken azonban jól látni, hogy a kérészek a Megyeri hídon halnak meg és a petiéik is a betonfelületen maradnak.
A kérészek nőstény egyedei a rajzás során mindvégig a vízfelszín fölött maradnak, a nászrepülés és a párzás is a víz fölött történik, ami után a nőstények megkezdik kompenzációs repülésüket. Ennek során néhány kilométert repülnek a folyásiránnyal szemben, majd a vízfelszínre ereszkedve lerakják petéiket.
A kivilágított hidak ugyanis kettős optikai hatáson alapuló ökológiai csapdát képeznek. Az ELTE azt írja tanulmányában, hogy a híd fényei már messziről odavonzzák a kérészeket. A hídon pedig az aszfaltút úgynevezett poláros jele leszállásra és petézésre készteti a rovarokat, olyan hatást keltve, mintha az vízfelszín volna.




A világon elsőként 2019 tavaszán a tahitótfalui Tildy Zoltán hídon épült ki egy spektrálisan optimalizált kérészvédő fénysorompó, amely képes megakadályozni a védett dunavirág tömeges pusztulását a szárazföldön. A kérészvédő fénysorompó, ami hídról lelógatott, a folyás irányába világító reflektorokból áll, alkonyatérzékelő relé kapcsolóval és időzítővel van felszerelve, ami lehetővé teszi az eszköz automatikus működtetését a dunavirág rajzásóráira korlátozva.
A kérészvédő fénysorompó alapját az a kutatás képezte, amit az Ökölógiai Kutatóközpont munkatársai végeztek el. Egyikük Ujvári Zsolt természetfotós oldalán egy hozzászólásban jelezte, hogy a Megyeri hídra is terveztek/terveznek fénysorompót, ehhez még 2024-ben kértek is tőle szakvéleményt, amit még aznap el is küldött, de sajnos még mindig nem valósult meg a kérészvédelem.
Az ökológus leírta azt is, hogy egy-egy tömegrajzás estén több száz milliós természetvédelmi károkozás történik a hídon és az eltaposott kérészek miatt csúszóssá, balesetveszélyessé válik az út. Másrészt ezen a Duna szakaszon, a Szilas-patak torkolatától egészen a Dunakeszi Duna Szabadstrandig tart az Északi Vízbázis, mely a budapestiek 70%-át látja el ivóvízzel. A dunavirág lárvák mederátszellőztető tevékenységének pedig létfontosságú szerepe van a folyó jó ökológiai állapotának fenntartásában, a jó vízminőség biztosításában.
Reméljük, nem történt komoly kár a kérészek populációjában és bízunk benne, hogy jövőre már a Megyeri hídra is szerelnek fénysorompót sőt, minden olyan hídra a Tiszán és a Dunán, ahol kérészek szoktak rajzani…
Megírtuk azt is, hogy lekörözte a világot a dunavirágok násztáncáról készült fotó és a magyar természetfotó nagydíját is egy dunavirágzásról készült kép nyerte el.

