Mozaik

Vadász a mezőfalvai incidensről: „szerintem ez nem szarvastámadás volt”

Egyáltalán nem jellemző, hogy egy szarvas rátámadjon egy emberre lakott területen, ahogy az Mezőfalván történt a napokban, mondta egy hivatásos vadász a feol.hu megkeresésére.

A szarvas nem olyan, mint mondjuk egy medve, ami nekimegy az embernek. Szerintem itt, Mezőfalván sem ez történt. Ez a szarvas bőgicsélve ment az utcán, és a hozzá lépő, jó szándékú férfi úgy gondolta, hogy kivezeti a szarvast, de nem sikerült neki. Szerintem ez nem szarvastámadás volt, ez teljesen félremagyarázás

– mondta Toldi Miklós.

Mint fogalmazott, a szarvas egy nagyon óvatos vadfaj. „Ezen a szarvason semmiféle külsérelmi nyom nem volt, nem tűnt betegnek, nem látszott leromlottnak, és nyilván itt van a szarvasbőgés, így ilyenkor megváltozik a viselkedésük és egészen érdekes dolgokat képesek megcsinálni, de akkor sem támadnak emberre” – magyarázta.

Ebben az esetben nagy valószínűséggel az történt, hogy ez a szarvas szerintem egy háznál tartott jószág volt, a környékről, vagy akár Tolna megyéből indult el, mert dolgoznak benne a hormonok, és gondolta, ha már itt a bőgés, hát ő is keres magának valakit, így került a lakott területre. Nem tudom, de valószínűleg azért nem félt a faluban, és nem félt a kutyától és a lovaktól sem, mert egy kertben tartották, így hozzá volt szokva az emberi környezethez. Érdemes megfigyelni, hogy amikor hajtani kezdik, éppen a település felé indul, nem az erdőbe

– mondta a vadászatra jogosult.

Kitért arra is, az eset elemzésekor elhangzott az a vélemény is, hogy egy vödör kukoricával a világ végére is el lehetett volna csalni ezt a jószágot, annyira nem zavarta őt az emberi környezet. Arra a kérdésre, hogy milyen esélyekkel veszi fel valaki a harcot egy több mázsás bikával, azt mondta, hogy egy 20 kilós őzzel is nehéz megküzdeni, nemhogy egy ekkora állattal, hiszen egészen más az izomzatuk, és akkor még ott van az a tényező, hogy bőgés idején a szarvasbika fel is van spannolva.

Persze van több példa is arra, hogy halálos balesetet okozott egy szarvasbika, de ez ugyanannyira gyakori, mint az őzek esetében. Olyan szomorú eset volt, hogy egy bak ágyékon szúrt egy menstruációs időszakban lévő nőt, aki elvérzett, de ez baleset, nem támadás. Nem tesz olyat sem őz, sem szarvas, mint mondjuk egy támadó, sebzett kafferbivaly, amely bosszúálló módon tapossa le az őt bántót: akkor a földbe döngöli és meghempergeti

– magyarázta a vadász.

A mezőfalvai esetről videó is készült, ezt itt tudja megtekinteni.

Néhány hete a szlovákiai Alsósztregován torkollt tragédiába egy hasonló segítségnyújtás.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik