Mozaik

Édesapján is túltett a fiatal horgász: 2 méteres harcsát fogott a 13 éves fiú

Madcat Magyarország/facebook
Madcat Magyarország/facebook
Nem tudott kifogni rajta a hal.

Évek óta együtt horgászik apa és fia. A rutinos tiszai harcsahorgász, Májer Péter évek óta fiával, Leventével együtt ragad pecabotot, és a fiú nem is marad le apjától: több remek kapással is büszkélkedhet, 10 évesen például 245 centis harcsa akadt a horgára.

Szombaton ismét harcsára mentek, és Levente ezúttal lekörözte édesapját.

Levi fiam szépen kikövezte magának a napot – méghozzá nem is akárhogy! Az első hal egy 207 cm-es harcsa volt, amit körülbelül 10 perc fárasztás után sikerült birtokba venni. Már a 3. percben mondta, hogy „szétszakad a hátam ”, de hiába ajánlottam, nem engedte ki a botot a kezéből

– mondta el a büszke apa a Madcat Magyarország posztjában.

Nem ez volt az egyetlen kapásuk. Péternek egy 195 cm-es harcsa akadt a horgára, majd Levi is fogott még egy kb. 20 kilós, majd egy 10 kiló körüli példányt.

A napot Péter egy 20+ kilós harcsával koronázta meg.

Nemrégiben Fehérvárcsurgón is nagy kapásnak örülhettek, ott cápaméretű harcsa akadt horogra. A balatoni horgászoknak is akadnak döbbenetes pillanatai, az idén például 60 kiló feletti halszörnyet is kiemeltek a magyar tengerből.

Kapcsolódó
Alig hitte el a horgász, hogy kannibált fogott
Ilyenre még nem volt példa.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik