Megszüntetné a készpénzes kifizetés a REpontokon a MOHU, javaslatuk szerint a visszaváltott palackokért csak bolti levásárolható utalványt kaphatnánk, illetve átutalást kérhetnénk – írja az nlc.
Az 50 forintos visszaváltási díj 2024-es bevezetése óta alapjaiban változott meg a hulladékgyűjtés. A rendszer egyik látványos eredménye, hogy rengeteg italcsomagolás kerül vissza a körforgásba, ugyanakkor a fővárosban egy másik jelenség is egyre feltűnőbb: sokan a kukákból gyűjtik össze a visszaváltható palackokat, hogy az értük kapott pénzzel jussanak bevételhez.
A budapesti kerületekben ez komoly terhet jelent: a kukák környékén széthagyott hulladék, a megrongált vagy kiborított szemetesek és az utcák állapota miatt több polgármester is változtatást sürget.
A MOHU szerint nem a palackvisszaváltás okozza a problémát
Terézváros polgármestere augusztusban a kormányhoz fordult a kialakult helyzet miatt. A kerület szerint jelentős összegeket kell fordítani a takarításra és a megrongált kukák pótlására, ráadásul a lakosság biztonságérzete is romlott.
A kérdésben megszólalt Bozóki Csaba, a MOHU visszaváltásért felelős igazgatója is. Szerinte a belvárosban tapasztalható hajléktalanság, mélyszegénység és drogprobléma nem a palackvisszaváltási rendszerrel kezdődött. De úgy véli, hogy a kialakult helyzetre közösen kell megoldást találni az önkormányzatokkal, a szociális szervezetekkel és a hatóságokkal.
A vita közben egy konkrét javaslat már megszületett.
Eltűnhet a készpénz a REpontokról
A MOHU azt szeretné elérni, hogy a visszaváltott palackok után a jövőben ne lehessen készpénzt kérni.
Bozóki Csaba szerint erről már megkezdődtek a tárgyalások az önkormányzatokkal. A készpénzes lehetőség megszüntetésével kétféle kifizetés maradna: a REpont alkalmazáson keresztül bankszámlára utalt összeg, illetve a vásárláskor levásárolható kupon.
Van, aki szerint ez megoldhatja a problémát
A készpénzes kifizetés megszüntetésének támogatói szerint ezzel csökkenhetne a kukák körüli palackgyűjtés motivációja. Ha a visszaváltási díj kizárólag bankszámlára vagy levásárolható utalvány formájában lenne elérhető, az jelentősen átalakíthatná a palackgyűjtésből származó bevételi lehetőségeket.
A rendszer hívei közben arra is felhívják a figyelmet, hogy a visszaváltás eredeti célja a hulladék újrahasznosítása. A MOHU szerint eddig több milliárd palack került vissza a rendszerbe, így környezetvédelmi szempontból jelentős eredményt értek el.
A készpénz eltörlésének ellenzői szerint egy 50 forintos betétdíj visszakérése alapvető és egyszerű művelet kellene legyen, amelyhez nem szükséges bankszámla, okostelefon vagy alkalmazás.
Felmerül az is, hogy mi történik azokkal, akik nem használnak okostelefont, nincs bankszámlájuk, vagy egyszerűen készpénzben szeretnék megkapni a visszajáró összeget.
A változtatás ráadásul önmagában nem oldaná meg a hajléktalanság, a mélyszegénység vagy a közterületi problémák kérdését, legfeljebb azt változtatná meg, hogyan lehet pénzhez jutni az összegyűjtött palackokból.
Korábban megírtuk, hogy mit tegyünk ahhoz, hogy az automata biztosan visszavegye a palackokat.

