A nagyi mindig december 23-án délután főzött kocsonyát. A szeretet ünnepének reggelén neki is estünk, s mivel egész nap a szentestére való finomságok készültek, ebédre is megtette egy tányérral. Falun ez volt a szokás, mert mint a mondás tartja: falusi ember pudingja a hússal teli kocsonya.
Két apró titka volt ennek a kocsonyának: a füstölt csülök és a sok fokhagyma. A füstöltet nem lehet túlzásba vinni, mert elviszi az ízét, de ilyen mennyiségnél ez nem sok. A fokhagyma pedig a lelke az egésznek, ebből is került bele bőven.
A hozzávaló húsokat először megmosta a nagyi, majd mehetett a nagy lábasba ez a mennyiség: 1 füstölt első csülök, 1 nyers első csülök, 3 disznóköröm – a hentesnél darabja három részre vágva – és 2 disznóbőr. Ezek közé került még 6-8 darab babérlevél, jó fél marék szemes bors és két nagy fej fokhagyma megtisztított gerezdjei. A só fokozatosan, főzés közben, ízlelgetve került bele.
A belevalókat a lábas tetejéig felöntötte vízzel a nagymama és kis lángon kezdődött a főzés, mely négy-öt órán át tartott. Azt, hogy jó-e a kocsonya, egy evőkanálban kimert „mintából” tudhattuk meg: ha két ujjunkat beletéve ragadt a lé, akkor kezdődhetett az adagolás.
A húsok nagy tálcára kerültek, a csülkök megszabadultak a csonttól, a nagyon zsíros részek és a bőr nem kerültek az előre kikészített tányérokra. A körmöket és a csülkök darabjait 12-14 tányérba porciózta szét a nagyi. A lé tetejéről szedőkanállal leszedte a zsíros részt, majd kis szűrővel merte bele a tányérokba.
és ha a szomszéd is bekukkantott, vagy váratlan vendég érkezett, kora délutánra bizony tényleg elmondhattuk: volt kocsonya, nincs kocsonya.
