Otthon készült

Adventi koszorú is lehet a karácsonyi mézeskalács

Egyszerű recept még a kezdőknek is.

Börcsök Sándor korábban is küldött szerkesztőségünknek receptet, például az élesztő nélküli vasárnapi ötlisztes kenyérről. A karácsony közeledtével mézeskalács-receptet osztott meg velünk, mely nem csupán kitűnő ízű, hanem – cérnára felfűzve – mutatós karácsonyfadísz, de adventi koszorú is készíthető belőle.

Hozzávalók

25 dkg méz, 12 dkg kristálycukor, 10 dkg margarin vagy vaj – ezt a hármat nem főzni, hanem ncsak összeolvasztani kell –, 50 dkg liszt, 1 sütőpor, 1-1 kávéskanál fahéj, szegfűszeg, kevés szerecsendió, citromhéj reszelve – ezeket összekeverni a lisztben – és két tojás.

Elkészítése

Ha kihűlt a mézes keverék, akkor mehet bele a két tojás. Jól el kell keverni, majd mindezt összekeverjük a fűszeres liszttel. Kézzel összegyúrjuk – fáradt kezűek gyúrógépet is használhatnak, és a kenyérsütők dagasztó funkciója is jó erre –, majd pihentetjük egy éjszakán át..

Ezt követően sodorni, szaggatni, majd sütni kell csak.

Díszítéshez fél tojásfehérjét használjunk annyi porcukorral és fél citrom levével sűrűre összekeverve, hogy még „rajzolni” lehessen vele. Ehhez kinyomót, vagy egyszerűen nejlonzacskó sarkát lehet használni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik