Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) most bemutat néhány szórakoztató és kreatív módszert arra, hogy a gyerekek ezután örömmel fogadják az egészséges vacsorát.
Egy régi ismerős új köntösben
A humusz egyre elterjedtebb és a gyerekek körében igen népszerű csicseriborsó krém. Gondolta volna hogy szinte bármelyik főtt hüvelyesből elkészíthető egy hasonló kence? A kedvenc humusz receptjében egyszerűen cserélje ki a csicseriborsót főtt lencsére vagy babra. A siker nem marad el, ha a krémet megfűszerezzük a gyerekek által már kedvelt ízekkel (pl. piros paprika, szárított paradicsom) és ízletes pitával, színes zöldségekkel vagy szendvicsben kínáljuk. A kombinációk száma szinte végtelen!
Kevés gyerek mondana nemet egy hamburgerre vagy húsgombócra. Ugyanilyen szívesen fogadják majd a hús helyett lencsével vagy babbal (vagy akár a kettő keverékével) készített változatot. A legválogatósabb gyerekekkel is könnyebb megszerettetni az újat, ha azt az általuk ismert ételek formájában csempésszük be étrendjükbe.
Csak a pépet ne!
A legtöbb gyerek ki nem állhatja a túl pépesre főtt babot. Ez kiküszöbölhető azzal, ha konzerv bab helyett szárított babból készül az étel, amivel sokkal kellemesebb textúrát lehet elérni. A szárított babot a főzés előtt áztassa be egy éjszakára vízbe.
Közelítse meg gyakorlatiasan a dolgot
Keressünk egy könyvet a könyvtárban a hüvelyesek termeléséről, vagy akár ültessen el pár magot egy cserépben vagy a kertben, hogy a kicsik megtapasztalhassák, honnan jön az étel. Ha maga a folyamat izgalmas, szívesebben nyitnak majd a kóstolásra is.
Bevonni a gyerekeket a főzésbe közismert megoldás. Fokozható az élmény ha a vacsora alapanyagait a gyerekekkel közösen szerzi be, hogy maguk választhassák ki a hüvelyeseket, zöldségeket és gyümölcsöket. Hazatérve a gyerekek feladata lehet a bab beáztatása. Bízzuk rájuk, hogy mivel emlékeztetik magukat az áztatási idő végére.
Ha bab- vagy lencseburger a menü, bízza a formázást a gyerekekre. Legyenek ők a vacsora-felelősök, például azzal, hogy a burritóba maguk válogatják össze és rendezik el a töltelékeket.
Tálaljon játékosan
A babot, a borsót és a lencsét rendezze el kreatív mintákban a tányéron. A babból készülhet mosolygó arcocska, a lencséből hullócsillag és így tovább. A gyerekek ebben is szívesen segítenek ötleteikkel.
Keverje a kedvenc levesbe vagy szószhóz
A pürésített főtt lencse, bab és a borsó észrevétlenül becsempészhető levesekbe, pörköltbe vagy mártásokba. Ez tartalmasabbá és ízletesebbé teszi az ételt, valamint sűrűbb és egészségesebb ételt eredményez.
Rávezethetjük gyermekeinket a hüvelyesek fogyasztására, melyek ízletesek és tápanyagdúsak, valamint hozzájárulnak a csontok fejlődéséhez. Fotó: ©Niktalena/Shutterstock
Hagyjon helyet a desszertnek
Sok ismert desszert alapanyaga a bab, mely viszonylag semleges íz mellett tartalmasabbá és nedvesebbé varázsolja a süteményeket. Az ázsiai konyha édes babpasztát használ az olyan népszerű édességek töltelékeként, mint az őszközép ünnepi holdsütemény vagy édes párolt gombócok. Tulajdonképpen bármilyen családi recepthez hozzáadható egy kis vörösbabból és barna cukorból készült püré. A fekete bab még akár a tojást is kiválthatja a kakaós sütikben, a gyerekek észre sem veszik majd a különbséget.
Bármelyik módszert is választjuk, érdemes erőfeszítéseket tenni a hüvelyesek bevezetésére a család étkezésébe, mert alacsony glikémiás indexük és zsírtartalmuk mellett egyedülállóan gazdagok vasban, vitaminokban és ásványi anyagokban. A gabonafélékhez képest átlagosan kétszer annyi fehérjét tartalmaznak és az áruk is kedvező. Mindezek okán nem meglepő előkelő és stabil helyük a világ számtalan konyhájában.
Miért pont a magyar háztartások képeznének kivételt?