Kézműves csokoládé: bonbonba álmodta az északi fényt

A Hajdú-Bihar megyei származású Hagymásy Laura igazi világutazó, aki bejárta Skandináviát és Ázsia számos országában is megfordult. Többnyire egyedül indult útnak, hogy aztán a messzi távolban összetalálkozzon olyanokkal, akikkel új barátságot köthet. Vállalkozó kedvnek és kalandvágynak sosem volt híján, de az utazás célja mindig az volt, hogy végre megtalálja a saját belső útját, azt az életcélt, ami megelégedéssel és boldogsággal tölti el. Ehhez pedig haza kellett jönnie, mert elmondása szerint külhonban nem tudott fejlődni, azt a lelki utat bejárni, ami a boldogság megtalálásához szükséges. Ő pedig sosem szerette a felszínes dolgokat. A lelki elmélyülés, a meditáció sokáig a mindennapjai részét képezte.

A csokival való váratlan és különleges összetalálkozása mutatta meg neki, mi  az, amiben végre kiteljesedhet: a Laura-csokoládéműhely megalkotásával elérte a célt, és a külső utazások helyett most egyfajta belső utazáson vesz részt a két betűből álló nevű kis faluban, a Szombathely melletti Sé községben.

A vidéki lány egyszer csak gondolt egyet, a székesfehérvári főiskola elvégzése után elindult, és meg sem állt Norvégiáig. Adja magát a kérdés, hogy az Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Főiskola elvégzése után miért éppen Norvégiát választottad?

Imádok utazni, világot látni, a nyelvek iránt pedig mindig is hatalmas szeretet élt bennem. Nagyapám hét nyelven beszélt, talán tőle örököltem ezt a vonzódást. Gyerekkoromban édesapám Németországba akart elküldeni nyelvgyakorlás céljából nyaranta, de a barátok, a társaság miatt sose mentem. Amikor pedig továbbtanultam, a norvég zenei élet, kultúra, a gyönyörű természet kezdett el nagyon érdekelni. Németes voltam, így azt hittem, majd ott jól megértetem magam németül, hisz a norvég is abba a nyelvcsaládba tartozik. Ez nagy tévedés volt, amivel kint szembesültem, mindenki angolul beszélt a külföldiekkel.

Kint tanultál meg norvégul?

Igen, sőt angolul is. Először bébiszitterként dolgoztam, aztán szállodákban mindenféle munkát végeztem, de többnyire a bárokban szolgáltam ki a vendégeket. Bergenben kezdtem, ami gyönyörű város, ugyanakkor van valami nyomasztó a hangulatában, amit akkor tapasztal meg az ember, ha nem csak turistaként látogat oda.

Hol éltél, dolgoztál ott a legszívesebben?

Sok helyen megfordultam, a Spitzbergákon eltöltött időszak nagyon érdekes volt. Itt végre nemcsak tv-n keresztül láthattam jégtáblákat, jégbarlangot, és ültem szánhúzó kutyák mögött és motoros szánon is. Ott lőfegyver nélkül nem mehet ki az ember a városból – a jegesmedve veszély miatt tilos. Egyszer nekem is volt akkora szerencsém, hogy élőben láthattam egy jegesmedvét. Longyearbyen legjobb szállodájában igazi kihívást jelentett, hogy a norvégon kívül svédül és dánul is meg kellett értetnem magam a vendégekkel, akik elvárták, hogy az anyanyelvükön kommunikáljak velük.

Egyik legnagyobb élményem Bergenben az volt, hogy felszolgálhattam a norvég királynak is. Azért azt, hogy ilyen közel lehettem a királyhoz, a norvégok közül is csak kevesen mondhatják el magukról.

Kirkenes csodás volt. A hóhotelben érdekes és izgatott várakozással töltött el mindig, amikor a jégpult mögött álltam, és a jégpoharat piros cukros itallal megtöltve vártam az érkezőket, hogy megpillantsák jégből készített ágyaikat, és felfogják, hogy nemcsak a neve hóhotel az épületnek, hanem tényleg hóból és jégből készült benne minden.

Figyelnünk kellett a pult mögül a kinti fényeket, és ha megláttuk a zöld vagy épp rózsaszínes égi táncot, rögtön szóltunk az étkező vendégeknek, tegyék le a villát, és gyönyörködjenek az Aurora Borealisban.

A hotelből mindig egy erdős szabad területen át vezetett az utam a szálláshelyemre, így sokszor érezhettem a természetes varázslatos erejét a sarki fény táncát csodálva.

És innen jött az ötlet, hogy bonbonba álmodd ezt a csodát.

Igen, de előbb még haza kellett jönnöm hozzá. Norvégiát nagyon szerettem, de sosem éreztem ott boldognak magam, hiányoztak a gyökereim. A kulturális különbségek kiderülése után hamar rájöttem, mégsem lesz norvég férjem. Komolyra fordítva a szót, én ennyi világcsavargás után is hiszek abban, hogy az igazi boldogságot, kiteljesedést csak a szülőhazájában érheti el az ember.

Hogyan jött a csokizás ötlete?

Több tanfolyamon, workshop-on vettem részt az évek folyamán. Az Ékes Édes Stúdióban kezdtem Keszthelyen, majd a Szamosnál tanultam-dolgoztam Pesten, és ugyanott a Csokoládé Akadémia kurzusain is részt vettem. Utoljára egy cukrásziskolát végeztem, miután hazajöttem.

Közben az egyik barátnőm csábított Ausztriába, ő ott takarított az egyik hotelben. De miután meglátták az önéletrajzom, felkínálták, hogy dolgozzam inkább a csokimanufaktúrájukban. És itt pecsételődött meg a sorsom.

Edgar Spiegel, a manufaktúra vezetője készíti szerintem a legjobb kézműves csokikat a világon. Sokat tanultam tőle, és azt a vonalat követem, amit ő is képvisel. Gusztusosan, ízlésesen díszítek, a színeket sem viszem túlzásba, nem szeretem a giccset. A töltelék pedig akkor jó, ha lágy, krémes, olvad az ember szájában. Szeretek adni az embereknek, szeretném, ha átélnék azt, amit én átéltem, amikor a különböző csokis-cukrász kurzusokon részt vettem, azt az örömöt, a sok apró élményt. Erre a csokoládé és a különböző workshop-ok kiválóak. Tehát, egy idő után hazajöttem, befejeztem a cukrásziskolát, és saját műhelyt nyitottam a séi házunkban.

Milyen ízesítésű csokoládék, bonbonok a legkedveltebbek?

Nagyon szeretik a szilvás-fahéjas ízűt, a citromosat, a pisztáciásat, a mangósat. Igazi kuriózum a belga sörös, és persze van szilvapálinkás, chai-ízesítésű – ez picit csípős a csilitől, és klasszikus rumos. A letisztult, egyértelmű ízek híve vagyok, hozzáadott cukrot pedig egyáltalán nem használok.

Személyes kedvenc?

Kedvenc ízeim a szilvás, pálinkás, belga sörös, rumos, gesztenyés. Ugyanakkor én már nem eszem csokit, az illatával eltelek, a töltelékeket pedig folyamatosan kóstolnom kell. A klasszikus ízek követője vagyok, ha bemegyek egy cukrászdába, akkor általában somlóit galuskát vagy egy könnyű gesztenyepürét eszem.

Hogy egy néz ki egy napod a műhelyben?

Miután elintéztem a papírmunkát, amivel egy vállalkozás jár, kimegyek a 16 fokos műhelyembe. Ez Norvégiára emlékeztet, és bár mindig fázom, szeretem ezt a hőmérsékletet. Aztán elkezdem a megrendelések teljesítését. Miután teljesítettem a napi penzumot, ötletelek, kísérletezgetem.

Nagyon szeretek díszíteni, a kreatív munka ellazít és örömmel tölt el. Új ízeket próbálok ki, új formába öntöm őket. Persze csakis minőségi alapanyagokkal dolgozom, belga csokiból. Nyáron pedig bezárom a műhelyt, olyankor nem megy a csoki, az a fagyi szezonja.

Tartasz workshopokat is.

Igen, minden korosztálynak. Céges csapatépítőkre is jönnek hozzám, 20 fő fölött pedig már én megyek. Jó a hangulata ezeknek a együttléteknek, de egészen máshogy zajlik ez például a gyerekeknél és a nyugdíjasoknál. A gyerekeknél a formázás, a díszítés a legfontosabb.

Visszatérve az Aurora Borealis bonbonra. Milyen ízesítéssel készíted?

Eredetileg hűvös-selymes mentaízű tölteléket álmodtam meg hozzá, de végül úgy döntöttem – mivel nálunk a mentás ízek nem igazán széles körben kedveltek – , hogy a külcsín mellett ezúttal a megrendelőmre bízom a választást: bármilyen ízű töltelékkel elkészítem kívánság szerint.

Kiemelt kép: Hagymásy Laura