Otthon készült

Szépség és elegancia a favázas bicikli titka

Tudták, hogy a világ első kerékpárja fából készült? És azt, hogy ma is készítenek favázas bicikliket? Mutatjuk is az igazi kézműves biciklit gyártó kis manufaktúrát Gyula mellől.

Minden kerékpár őse Karl von Drais báró találmánya, amely lényegében a mai gyerekek futóbiciklijének a felnőtt változata volt. Mivel sokat járt az erdőben, meg akarta gyorsítani a folyamatot, ezért kezdett kísérletezni valamilyen segédeszközzel.  A találmányát futógépnek nevezte el és 1817-ben mutatta be. A váza és kereke pedig fából készült. Épp úgy, ahogy Sztezsán Attila kerékpárjai, melyek alig várják, hogy elindulhassanak hódító útjukra.

A kézműves biciklik egy Gyula melletti városban, Eleken készülnek, egy három fős bútorgyártással foglalkozó manufaktúrában. Az ötlet pedig négy éve pattant ki Attila fejéből, mikor a hobbijának, a motorozásnak hódolva épp megpihentek egy padon.

Favázas biciklit kellene gyártani – villant be az agyamba. De mikor utána néztem az interneten, láttam, hogy nem leszek benne az első, már több hasonló kerékpárt gyártanak szerte a világban

− így a szakember, aki ezek után maradt a saját útján, és teljesen egyedi fejlesztések, kísérletezések végén alkotta meg a saját vázszerkezetét. A többi munkája mellett közel két évbe telt az első prototípust elkészíteni. A faváz több rétegből készül, aminek a belső része üreges egyrészt a súly, másrészt a szerelvények elhelyezése miatt.

Kőris és feketedió fából készítjük a vázainkat, utóbbinak leginkább dizájnszerepe van. A favázas kerékpár súlya és strapabírása teljesen megfelel egy hasonló felszereltségű, átlagos kerékpárénak. Nyilván a szén és karbonvázas speciális biciklikkel nem versenyezhet, de nem is ez a cél. Ez egy különleges szépséget, életérzést ad a kerékpárutakon, városokban a használójának

− tette hozzá

Megtudtuk, hogy legalább egy hónap elkészíteni egy ilyen kerékpárt. És eleinte nem is eladásra szánta Sztezsán Attila, hanem hobbinak inkább, saját magának.

18 kilót fogyott a 10 ezer kilométeres bringaúton az egykori vasfüggöny mentén
145 nap alatt 20 országban tekert a debreceni túrakerékpáros.

Sokan biztattak, hogy ez bizony piacképes dolog, ezért még csak most kezdünk bele az értékesítésbe. Amik eddig elkészültek, azokat nem adjuk el, bemutatótermékként élik életüket

−  mondta a Sztezsán Attila.

Várják az első rendelést? − tettük fel a kérdést

Így van.  Egyedi felszereltséggel lehet a kerékpárokat megrendelni. A faváz az alap és ahhoz gyártják le nekünk az alkatrészeket. Van benne néhány kötött dolog, de többségében ugyanúgy felszerelhető, mint bármely épített kerékpár. Még az engedélyeztetési folyamat is zajlik, a váz és villavizsgálat van hátra

− érkezett a válasz.

A szakember elmesélte, hogy az első váz nem sikerült, ment a kukába, a második próbálkozás többszöri módosítás után már igen. Azzal a kerékpárral körbetekerte a Balatont tavaly előtt, a feketedió vázú géppel pedig tavaly. Nagy kihívás volt a váz geometriája, a szögállások optimális kialakítása. A villaszög többszörösen volt állítva, mire megfelelő lett.

Úgy kalkulálunk, hogy egy váz várhatóan 400 ezer forint körül lesz, ehhez pedig hozzáadódik maga a felszereltség, ami teljesen szabadon választott, és a 150 ezertől akár a több százezerig is felkúszhat. Ezt Gyulán a Bike Corner szervízeseivel együttműködve szereljük fel, egyébként ebben az üzletben vannak kiállítva a kerékpárjaink is

− emelte ki a kerepárkészítő hozzátéve, hogy elektromos rásegítés is tervbe van véve. Ha lesz igény, akkor lehet elektromos motorral is rendelni majd.

És tudják, hogy mi a legnagyobb kuriózuma egy ilyen gépnek azon kívül, hogy feketedióból készül a váz? Hogy mivel kézműves termékek, nincs két egyforma kerékpár, egyedi formák és felszereltségek jellemzik. Aki tehát egy ilyennel gurulhat, az egy olyan biciklit teker, amiből az az egy van az egész világon.

Kiemelt fotó: sattiwoodbike

Újrahasznosítás mesterfokon: Nespresso hüvelyekből készítenek biciklit
Ki mondta, hogy a kávé nem tudja megváltoztatni a világot?
Olvasói sztorik