Otthon készült

Agyagból formázott hifi tornyot a fazekasmester

Készített már borforralót, asztali kemencét, füstölő berendezést és pálinkalepárlót is.

Nyílt lángon és sütőben használható edények, asztali kemencék, tűzhelyek, gömöri edények, kályhacsempék, bográcsok. És akkor az igazi kuriózumokról még nem is beszéltünk… Egy rendkívüli sokoldalú fazekasmester termékei ezek, akinek a pályafutása egy hatalmas szarvashibának köszönhetően indult el arra, amerre. De véletlenek nincsenek, másképp talán soha nem születik meg Gáboredényei nevű vállalkozás, Farkas Gábor keze munkájával.

A szakmát Hódmezővásárhelyen tanultam, a 602. számú szakmunkásképző iskolában. Egy véletlen miatt kerültem ide, ugyanis a továbbtanulásnál osztályfőnököm ezt jelölte meg első helyen, utána a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolát. Szakoktatóm Imre Ernő volt. A Szilikátipari Szolgáltató Szövetkezetnél volt a gyakorlati oktatás, felnőttek között, a termelésben. Akkoriban, vagyis 1983 és 1986 között egy hét elméleti, majd egy hét gyakorlati oktatás váltotta egymást. A termelésben volt lehetőségünk begyakorolni egy-egy formát

– mondja a Sokszínű vidék megkeresésére a békéscsabai fazekasmester.

Tanulóéveiben átmenetileg a Dunántúlra, a Vértes lábához került, de az Alföld maradt igazi otthona. De mindezt inkább mesélje el ő.

Az iskola elvégzése után Csákváron dolgoztam egy fazekasnál, majd Mezőtúrra kerültem. Nagyon hasznos volt megismerkedni más tájegységek formavilágával. Ezeken a helyeken szereztem meg azt a gyakorlatot, ami ahhoz kellett, hogy 1992-ben önálló műhelyemet megnyithassam. Mindig is érdekelt a népi kerámia, különféle pályázatokon mérettem meg magam. A gömöri tájegység fogott meg leginkább, ahol főként sütő-főző edényeket készítettek. Ezekre a formákra támaszkodva alakítottam ki saját stílusomat. Igyekszem folyamatosan megújulni, tökéletesíteni termékeimet

– említi az önképzés időszakáról.

A csabai fazekasmester kísérletező típus maradt, és ennek néha egészen elképesztő eredményei vannak. Még az is megeshet így, hogy a kerámiából szól a könnyűzene…

Szeretem kipróbálni, mit is lehet agyagból készíteni, igyekszem folyamatosan megújulni. Készítettem már borforralót, asztali kemencét, füstölő berendezést, pálinkalepárlót és legutóbb egy komplett hifi-rendszert is hangfalakkal, erősítővel és lejátszóval együtt. Természetesen az alapanyag ezeknél is kerámia, a díszítésük pedig népies, rám jellemző. Ezeket a fent felsorolt innovációkat kihívás elkészíteni, sok fejtörést okoz

– mondja Farkas Gábor.

Fotók: Facebook/Gaboredenyei, www.gaboredenyei.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik