Otthon készült

Itt a lista, hol kóstolható meg Magyarország Tortája

Mint arról korábban beszámoltunk, Füredi Krisztián tápiószecsői cukrászmester alkotása, a „CURIOSITAS – Kíváncsiság” fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája kitüntető címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt a JÓkenyér cukrászat csapata nyerte a „Szentivánéji Álom” tortával.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Egyesülete pénteken közölte, augusztus 19-től több mint 300 cukrászdában kóstolhatjuk majd meg országszerte a két finomságot.

Hozzáteszik, a listák augusztus 18-ig várhatóan napról napra még bővülnek. Felhívták arra is a figyelmet, hogy a listákon szereplő cukrászdák augusztus 19-20. között készítik a tortákat bizonyosan, ezt követően érdeklődjenek a cukrászdákban, hogy kaphatók-e a torták.

A Magyarország Tortáját árusító cukrászdákat név szerint ide kattintva, település szerint pedig ide kattintva találja. A Magyarország Cukormentes Tortáját készítő helyeket pedig név szerint itt, település szerint pedig itt böngészheti.

Amit a győztes tortákról tudni kell

„CURIOSITAS” – latinul kíváncsiságot és különlegességet is jelent. Mindkét jellemző igaz a nyertes tortára, hiszen izgalmas, újszerű íz kombinációt rejt, mely kíváncsivá tesz és kóstolásra ösztönöz.

A birsalma szinte az egyetlen olyan magyar gyümölcs, ami nyers állapotban élvezhetetlen. Rafinéria, fantázia, kifinomult érzék és szakmai tudás kell ahhoz, hogy ennek a pompás gyümölcsnek a rejtett ízei előkerüljenek. Készítője olyan ízekkel kombinálta, mint a mandula, a mogyoró, a csokoládé és a legmodernebb technológiákat alkalmazva készítette el, így igazán méltó lett az elnevezéséhez.

Füredi Krisztián a gyakorlati éveit a Gundel étteremben töltötte, a fő összetevőket (mandula, mogyoró, csokoládé) a Gundel torta ihlette, közéjük csempészte be egyik kedvenc alapanyagát, a birsalmát. Mostanában méltatlanul mellőzött gyümölcsünk, pedig a magyar gasztronómiai kultúrában évszázadok óta jelen van. A birs zselét birs kompóttal egészítette ki és birs pálinkával tette teljessé, így sikerült a legszebb arcát kihoznia a gyümölcsnek.

Mandulás piskóta, mogyoróolajos ropogós, bársonyos birszselé, narancsos mandula mousse és étcsokoládés tükörbevonó harmóniája teszi tökéletessé Magyarország idei ünnepi tortáját.

Curiositas – Fotó: Magyar Cukrász Iparosok Országos Egyesülete

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdeti meg, párhuzamosan a Magyarország Tortája versennyel. Idén a pilisszentiváni JÓkenyér cukrászat csapata győzött a Szentivánéji Álom tortával.

A kreáció ízvilágát a kellemesen savanykás, fahéjas meggylekvár és a könnyű meggyes habkrém adja, melyet a tejszínes-zabpelyhes angolkrém tesz teljessé. A tortát cukormentes fehércsokoládé fedi, melyet koszorúszerűen borít a liofilizált meggy. Így a torta harmonikus ízvilágához elegáns küllem párosul. A hozzáadott cukor nélkül készült Szentivánéji Álom szeletenként 13,3 g szénhidrátot és 252,5 kcal-t tartalmaz, így a cukorbetegek számára jó választás lehet, de mindenkinek ajánljuk, aki ügyel arra, milyen összetevőket tartalmaz, amit elfogyaszt.

Szentivánéji Álom – Fotó: Magyar Cukrász Iparosok Országos Egyesülete
2020-ban ezek lettek Magyarország legjobb kenyerei
A magyar pékek kiválóan helytálltak a járvány idején és a pékszövetség által meghirdetett szakmai versenyen.

Kiemelt kép: Magyar Cukrász Iparosok Országos Egyesülete

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.