Belga csokoládékészítőt választottak a világ legjobb cukrászának

A mester különlegességeiből egy-egy doboz csoki ára a 100 eurót is meghaladhatja.
Kapcsolódó cikkek

Egy belga csokoládékészítő-mestert választott meg a világ legjobb cukrászának egy független újságírókból álló zsűri a World Pastry Stars nevű olaszországi szervezet e heti rendezvényén.

Magyar bonbon a világ legjobbja
Magyar praliné ilyen elismerésben korábban még soha nem részesült.

A minimalista stílusáról ismert Pierre Marcolini csokoládéi igazi luxusajándéknak számítanak, egy-egy doboz édesség ára a 100 eurót (36 ezer forintot) is meghaladja.

A mesternek negyven boltja van szerte Belgiumban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Japánban és Kínában. A díj hétfői átadáskor Marcolini elmondta, hogy úgy tekint az elismerésre, mint a cukrászat és a csokoládé világának megreformálására irányuló “őrült” küldetése igazolására.

Az 56 éves cukrász, aki 25 évvel ezelőtt nyitotta meg első boltját Brüsszelben, hozzátette: reméli, hogy a csokoládé segít némi vigaszt nyújtani az embereknek a koronavírus-járvány idején.

Belgium büszke csokoládékészítési hagyományára azóta, hogy több mint egy évszázaddal ezelőtt, 1912-ben Jean Neuhaus megálmodta a pralinét. Komoly vetélytársakat jelentenek azonban az ország számára a külföldi csokoládékészítők – Kanadától Malajziáig -, amelyek úgy reklámozzák termékeiket, mint “belga stílusú” vagy “belga recept alapján készült” édességeket.

Belgium több mint 200 csokoládégyárral, valamint kétezernél is több csokoládébolttal, múzeummal, csokoládétematikájú túrával és workshoppal büszkélkedhet.

Kiemelt kép: eu.marcolini.com

Kézműves csokoládé: bonbonba álmodta az északi fényt
Az Aurora Borealis nevű különlegesség íze mellett színeivel is hódít.