Otthon készült

26 műtét után is töretlen hittel hímez a kerekesszékes nagymama

Törő Katalin
Törő Katalin
A mosolya mindig őszinte, és az alkotókedve sem áldozott le.

Régen minden ház, minden otthon ékessége volt a kézzel hímzett terítő, amit gyakran maga a ház asszonya vagy lánya hímzett ki. Mára ennek a divatja, régi fénye kissé megkopott, de azért vannak még, akik tűt és hímzőfonalat ragadnak, és szabadidejükben kecses, szép, tömör öltésekkel kivarrnak egy-egy terítőt.

Ilyen Törő Katalin is, aki már évtizedek óta talál ki mintákat, amiket aztán fel is rajzol, majd gyönyörűen ki is varr.

1959-ben egy oltás következtében jobb lábam teljesen lebénult, akkor több műtét után, amik végül nem voltak sikeresek, 2 éves koromban egy speciális járógéppel tanultam meg járni. 8 hónapos volt a fiam mikor a férjem meghalt, akkor jött az ötlet, hogy mellékkeresetként kézimunkázzam, ami a munkában töltött 40 év alatt végig meg is maradt hobbinak

– mesélt a kezdetekről a Sokszínű Vidék kérésére Katalin, aki mára a betegség miatt már szinte teljesen járóképtelen, csak könyökmankóval tud megállni, és számtalan súlyos szövődménnyel is szembe kell néznie, ám tétlenkedni nem szeret. Így amit tud a ház körül azt ülve is megcsinálja, amikor pedig van idő, most is varr.

Sokat kényszerülök tolószékbe, de mivel kertes házban lakunk a fűnyíráson kívül kapálok, gereblyézek, ülve elültetek sok-sok virágot. Amit tudok így vagy úgy, de elvégzek. 2 gyermek és 4 unoka nagymamája vagyok már, 26 műtéten vagyok túl, de mindig optimista voltam és ha már a sors így hozta, hát akkora kezemet használom, amíg bírom

– mondta töretlen hittel Katalin.

Beszélt arról is, hogyan kezdte el maga tervezni a terítők mintáit.

A minták rajzolása úgy kezdődött, hogy egy hosszú telefon beszélgetés közben, amit már nagyon untam, az íróasztal polcán található agyagcserépre felfirkantottam egy virágot. Aztán rajzoltam a kukára is. Rájöttem, ha fejlesztem a rajzolási készségemet, akkor tudok rajzolni mintákat. Az 1980-ban kényszerből kezdett bérhímzésből így lett örök hobbi

– emlékszik vissza Katalin.

A terítők anyagát előbb kiszabja, majd erre rajzolja rá az előtte megtervezett mintát. Ez órákig is eltart, egy 150×110-es terítőé például 4 órába telik. A kivarrás nagyon hosszú idő, mivel Katalin a terítő széleit is maga varrja ki.

Tavasztól őszig naponta végiglocsolom a virágokat, ez 2-3 óra. Ezért nyáron kevesebbet varrok, télen többet. Emellett sokat sütök-főzök, kerekesszékben ülve tollasozok az unokáimmal, labdázunk, sokat nevetgélünk, bolondozunk. Nincs időm magamat sajnálni, és értelmét sem látom. Mindig szoktam mondani, hogy amíg ép a kezem és élek, én addig csinálom a dolgom és mellette varrok

– zárta a történetét optimistán Katalin.

A cikkben látható fotókat. Törő Katalin készítette.

Kapcsolódó
Régimódi, romantikus idők stílusa mai, modern kinézettel ötvözve - ilyen a szalaghímzés
A szalaghímzésnek hangulata, melegsége, csillogása és finomsága van.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik