Otthon készült

Megvan az év balatoni fagyija

florida fagyizó
florida fagyizó
2021-ben egy balatonmáriafürdői fagyizó remeke nyerte el a kitüntető címet.

A Balatoni Turizmus Szövetség a 2021. évben újra meghirdette a „Balaton fagyija” versenyt. A 8. alkalommal kiírt pályázat célja – a hagyományoknak megfelelően – a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése volt.

Kapcsolódó
Gyenesdiási fagyi a világ legjobbjai között
A kézműves fagylaltműhely újra letette névjegyét, ezúttal az európai elitben.

A fagylaltokat – végigjárva a benevezett cukrászdákat – négy tagú szakembergárda zsűrizte június 5-én, az ünnepélyes eredményhirdetésre június 14-én, a Balatonföldvári Hajózási Látogatóközpontban került sor.

Idén 13 fagyizó, illetve ciukrászda nevezett a versenyre, összesen 23 fagylalttal. A korábbi évekhez hasonlóan, akik megmérették magukat igazi szakmai alázattal tették azt, hiszen ők is jól tudják, hogy a Balaton és a fagylalt együttesen is jól csengő szavak

– mondta a Sokszínű vidék érdeklődésére Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, a zsűri elnöke.

A fagyi olyan aktív turisztikai termék, amely jól illeszkedik a többévszakos Balaton programjaihoz, illetve a Balaton fagyija verseny azért is fontos, mert – bár a cukrász szakemberek jól ismerik egymást – kiváló szakmai fórumot és találkozási lehetőséget is teremt számukra

– fűzte hozzá a szakember.

florida fagyizó A Balaton fagyija 2021-ben a “MÉZESEM” lett

2021-ben a Balaton fagyija a balatonmáriafürdői Florida Fagylaltozó “Mézesem” fantázianevű kreációja lett.

Bringatanya: két fagylalt, két szakmai különdíj

Az idei verseny újdonsága volt, hogy szakmai különdíjakat is átadtak. A gyenesdiásdi Bringatanya kettőt is “bezsebelt”, azaz mindkét benevezett fagylaltjukat elismerték az ítészek.

Az egyik szakmai díjas a “Somogyi”-mogyi fantázianevű fagylaltjuk lett, melynek érdekessége, hogy a felhasznált mogyoró Somogy megyéből – Balatonboglárról – származik, a fagyizó üzemeltetője pedig a Somogyi család.

bringatanya

Másik elismert fagyijuk a Páhoki pepita lett, s ennek elnevezése is egyfajta szójáték. A tökmag népies neve ugyanis pepita, a fagyihoz használt tökmagolaj pedig Páhokról származik.

bringatanya

Különdíjban részesült a balatonszemesi Margaréta Fagyizó (Tökmagos fehér kávé), a veszprémi Völgy Fagyizó (Borsos marcipán) és a balatonalmádi Amorettó Fagyizó (Meggyes gomolyasajt pirított dióval) fagylaltkülönlegessége.

Kapcsolódó
Megválasztották az év fagylaltját: a Passió karamell nyert
A balatonfüredi Füredi Fagyizó tarolt a versenyen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik