A Balatoni Kör által idén hetedik alkalommal meghirdetett Év Strandétele versenyt a balatonfenyvesi Konyhám répa-dog nevű étele nyerte az előkóstolók nyomán döntőbe jutott hét étel közül, az Év Felfedezettje pedig a világosi Tarow bisztró lett vegán bundáskenyerével, olvasható az egyesület honlapján.
Idén Bíró Lajos sztárséf csatlakozott a zömmel gasztronómiai szakújságírókból álló zsűrihez. Kedden a hét döntős helyen végig kóstolták a nevezett strandételeket és ennek alapján született az eredmény.
A verseny elindításától fő célkitűzése volt a korábban egészségtelen, nehezen emészthető ételek által dominált strandkínálat megújítása, egészségesebb ételek népszerűsítése, ami a jelek szerint a kreatívabb balatoni strandkonyhák esetében mára éppoly evidens lett mint az, hogy igyekezzenek friss és helyi, illetve a régióban termett minőségi alapanyagokból készíteni ételeiket.
A szerdai díjátadó jelképesen a fövenyesi Kalóz strandbisztróban volt, akik hét éve az első díjazottak voltak a verseny történetében harcsakrumpli nevű balatoni fish&chips ételükkel, de az idei nyertes, a balatonfenyvesi Konyhám is nyert már korábban Gofcsi nevű goffrisütőben készített tócsnival. Az ételeiket megálmodó Szikra Gabriellát egyébként a Séfek séfe műsorból is ismerhetik a tévénézők.
A díjazott és a döntőbe jutott ételekről
A magyar konyhában elterjedt a rántott hús mellett a rántott gomba és karfiol is. A Balatoni Kör a közlemény szerint a répa-dog díjazásával a zsűri egyáltalán nem azt kívánta megerősíteni, hogy szinte bármit kirántva érdemes elkészíteni. A Konyhám rusztikusmorzsában kisütött répája különlegesen finom, könnyen elkészíthető és abszolút egészséges strandétel, ami igazi nyári sláger lehetne a strandok kínálatában.
Mivel nem bébirépákat rántottak ki, hanem nagyobb méretűeket és a panko-hoz hasonló rusztikus hazai morzsa nem szívja magába az olajat, ezért a hangsúly ízben is inkább a zöldségre kerül mint a panírozásra és emiatt különösen fontos a legjobbminőségű alapanyag hozzá. A tálalást és az ízeket sült bacon, egy majonézes-tejfölös pesto krém, marinált gyömbér és szárított hagyma színesíti. A Konyhámban 1690 forint az ára.
A séf kifejezetten izgalmassá teszi az egyre népszerűbb vegetáriánus kínálatot is. Vegán bundáskenyerükben a tojást csicseriborsó liszt, mandulatej és kurkuma bundával váltják ki, a tojásra jellemző „kénes” ízt pedig a feketesó adja hozzá. Feltétnek avokádó, paradicsomos salsa, savanyított lilahagyma és friss zöldfűszerek teszik még izgalmasabbá az ételt (2350 Ft).
A közleményben kiemelik, még ma is a legtöbb étteremben legfeljebb rántott sajt vagy gomba választására kárhoztatják a vegákat, pedig ez a trend feltartóztathatatlanul erősödik és a minőségi vendéglátóhelyek ma már nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy elriasszák ezt a vendégkört. Sokan pedig ételérzékenység miatt vagy csak egészségtudatosságból keresik a kímélőbb ételeket.