TCH Tárnoki Művészeti Egyesület
Virágzó vidékünk

Mesevilágba repít az újjávarázsolt aluljáró Balatonlellén

A munka négy napig tartott, az eredmény pedig mesés lett.

Az utazó nagyközönség időről-időre tapasztalhatja, hogy egy-egy kopott, szürke, baljós hangulatú vasúti aluljáró szorgos kezek nyomán megújul, de az csak ritkán derül ki, kik azok, akiknek munkája benne van az átalakulásban.

Kapcsolódó
Mesevilágot festettek a balatonfenyvesi vasúti aluljáróba
A falakat vízben úszó bélyegek, képeslapok díszítik, amin többek között a régi vasútállomás és a kisvasút is megjelenik.

A balatonlellei aluljáró éppen nemrég öltött csodás új külsőt, a felújítást végző csapat pedig ezúttal a TCH Tárnoki Művészeti Egyesület volt, akik 7 éve formálódtak bejegyzett egyesületté egy gyerekkori baráti társaságból.

Céljuk az volt, hogy szélesebb körben tudják megmutatni az embereknek a graffiti illetve a street art művészet szépségét, valamint lehetőséget kerestek különböző, kisebb-nagyobb faldekorációk készítésére.

Legutóbbi munkájukról kérdeztük őket.

TCH Tárnoki Művészeti Egyesület

6 éve kértük meg első engedélyünket a MÁV-tól, Tárnokon a hangfogó palánkra készítettünk egy nagy Tárnok feliratot. Ezután már a MÁV keresett meg minket a fonyódi aluljáró dekorálásának ötletével. Ami ezután történt – ahogy mondani szokták – az már történelem

– idézte fel a kezdeteket kérésünkre AstekTomi, az egyesület egyik tagja.

Innentől egy gyümölcsöző kapcsolat vette kezdetét az egyesület és a vasúttársaság között, aminek eredményeképp több aluljáró is csodás, új külsőt kapott. Megújult a balatonboglári, a fenyvesi és most a Balatonlelle felsőn elkészült aluljáró.

Az, hogy mi kerül a falra, általában a mi fejünkből pattan ki. Természetesen, ha a MÁV-nak vagy a helyi önkormányzatnak van ötlete, illetve kérése, hogy mi kerüljön még fel a falra, mi nyitottak vagyunk összefésülni a két fél elképzeléseit

– mondta el Tomi.

TCH Tárnoki Művészeti Egyesület

Balatonlellére hatan érkeztünk, ahol az önkormányzat bocsájtott rendelkezésünkre szállást. Másnap reggel kezdtük meg a munkálatokat. Az eszközöket és festékeket a MÁV biztosította számunkra. Fal előkészítése, tisztítása, majd alapozó festés volt a sorrend, ezt követte a minták felrajzolása. Második nap a mennyezet és a deszkák fa mintájának festésével, valamint a 8 kép (templom, szökőkút, vasmacska, hajólámpa) felrajzolásával telt. Éjfél felé végeztünk, hosszú nap volt

– mesélt a munkafolyamatról az egyesület tagja.

A továbbiakban még kidolgozták a részleteket, kijavították a hibákat és végül egy speciális, firkák ellen védő réteget is felkentek az aluljáró teljes felületére. A munka összesen négy napig tartott.

Az eredményt a képgalériában lapozva te is megcsodálhatod.

Galéria
TCH Tárnoki Művészeti Egyesület

Mesevilágba repít az újjávarázsolt aluljáró Balatonlellén

Mesevilágba repít az újjávarázsolt aluljáró Balatonlellén

Fotó megosztása:

Ezeket a munkákat általában pályázatokon nyert támogatásokból, különböző cégek adományaiból, illetve önrészből finanszírozzuk. Mindig nagy öröm számunkra ilyen helyen alkotni, ahol az “utca embere”, a helyi lakosok/nyaralók testközelből látják a folyamatot. Ahogy telnek a napok, már már ismerősként köszönnek, szólnak hozzánk, megy a viccelődés. Van aki külön azért jön arra, hogy megnézze, hogy haladunk, vagy mert hallotta a szomszédtól/unokától/ismerőstől, hogy festik az aluljárót. A számtalan pozitív szóból és köszönetnyilvánításból pedig rengeteg energiát tudunk meríteni

– árulta el a csapat, mi pedig köszönjük nekik, hogy ismét szebb lett általuk a környezetünk.

Galéria
TCH Tárnoki Művészeti Egyesület

Mesevilágba repít az újjávarázsolt aluljáró Balatonlellén

Mesevilágba repít az újjávarázsolt aluljáró Balatonlellén

Fotó megosztása:
Kapcsolódó
Új ruhába öltözött az ország egyik legszebb vasútállomása
A felújított műemlék épület a közeli Horthy-kastélynak köszönheti különleges díszítettségét és építészeti stílusát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.