Ünnepi alkalmak ínyencsége az isteni rumos minyon

Elkészítése időigényes, de minden perce megéri.
Kapcsolódó cikkek

Apró, általában kocka alakú, cukormázzal borított sütemény. Mindannyian ettünk már barna, rózsaszín vagy citromsárga formában. Tudod, mire gondolok? Persze, hogy a minyonra.

A minyon, aminek neve a francia mignon, azaz kis kedvenc szóból ered, egy magyar sütemény, amit az 1870-es években Kugler Henrik honosított meg Budapesten. Sokáig kugler volt a neve a honosítója után, csak az 1920-as évek után terjedt el a franciás név.

A közkedvelt, jellegzetes fodros papíron tálalt aprósütemény rengeteg változatban készül. Jellemzője a több réteg piskóta és a köztük lévő krémtöltelék. Általában kocka alakú, de a kreatív cukrászok más formában is elkészíthetik.

Egyik legismertebb változata a rózsaszín cukormázas változat, most mi is ennek egy alternatíváját hoztuk el, egy kis rummal bolondítva. Köszönjük szépen a receptet Nagy Annának.

Nagy Anna

Hozzávalók a tésztához

A tojásokat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a 4 kanál olajat, az 1 deci tejet, a lisztet és a sütőport is. Összekeverjük, majd a tésztát 25-30 percig sütjük.

A kész, kihűlt tésztát elmorzsoljuk, 15-20 dekagramm margarinnal, egy evőkanál kakaóval és egy rum aromával összekeverjük. Közben 15 dekagramm cukrot kevés vízzel felforralunk, ráöntjük a masszára és összegyúrjuk. Formáljuk, majd hidegre tesszük néhány órára.

Hozzávalók a fondanthoz

A cukorot, a vizet és pár csepp ecetet felteszünk főni közepes lángon, nagyjából 8-10 percig. 8 perc körül lehet próbaképpen fakanálról egy csepp szirupot a mutató ujj végére cseppenteni és hüvelykujjal cukorszálat húzni. Ha jó erős a szál és összeragadnak az ujjak, akkor jó a szirup. Egy zománcos tepsit kicsit bevizezünk és hűvös helyen beleöntjük a cukorszirupot.

Mikor a szirup elhűlt, de még nem kötött bele a tepsibe (nagyjából 1 óra) spaklival fehéredésig, keményedésig forgatjuk. Ekkor műanyag tároló dobozba kerül. Másnap lassú tűzön melegítjük fel, ételfestékkel rózsaszínre színezzük, pici rummal ízesítjük. Ezután forgatjuk bele a hűtött sütit, s végül fondanttal csorgatjuk meg.

A süti időigényes, de isteni csemege! Jó étvágyat kívánunk!

Kapcsolódó
Nagy hagyományú kis sütemény a különleges, csupa csoki isler
A boldog békeidők múlt század eleji hangulatát idézi meg a különleges finomság.