A béri Malom Udvar a közelmúltban adott otthont a hazánkban és külföldön is rangos szakmai körökben ismert és elismert fiatalember, Jakabfi Dávid két napos süteménykészítő tanfolyamának. Különleges desszertek elkészítését tanulhatták meg a vállalkozó kedvűek, ráadásul olyan embertől, aki a szakma megszállottja és elismert cukrász, cukrászművész, a desszertek dekoratőre. Talán ma már nincs olyan, aki ne ismerné, vagy ne hallott volna Dávidról, aki több mint 10 év alatt a nulláról küzdötte fel magát a modern cukrászat egyik úttörőjévé. N. Bartanusz Andrea interjúja.
A ma már neves cukrász évekkel ezelőtt hagyta el Magyarországot, szeretett városát Nagykanizsát és mint sokan, ő is nagy álmokkal indult neki a nagyvilágnak. Az út nem volt egyszerű, sőt bőven akadályokkal tűzdeltnek nevezhetjük, de Dávid nem adta fel. Kitartása, szorgalma meghozta gyümölcsét, mára hazánk és mondhatni Európa elismert alakja lett, aki tányérdesszertjeivel örvendezteti meg a szemet, és hódítja meg az édesszájúak szívét.
Mindig cukrász szerettél volna lenni?
– A szüleim kevésbé voltak jómódúak, ezért olyan szakmát szerettek volna a kezembe adni, amivel megalapozhatom a jövőmet. A jobb megélhetés reményében szakácsnak írattak, de a szívem mélyén már akkor is a cukrászat érdekelt. Így történt, hogy az iskolai szünetekben átlógtam a cukrászokhoz, akik diáktársukként szerettek. Sikeresen elvégeztem az iskolát, majd Keszthelyen próbáltam elhelyezkedni, de tapasztalatlanságomra hivatkozva eltanácsoltak. Nehezen viseltem, de tudtam, hogy dolgoznom kell, így öt évet műszerészként húztam le egy gyárban. A 2008-as világválság idején visszatértem a vendéglátásba. Keszthelyen köretes szakácsként dolgoztam, majd gondoltam egy nagyot és nyelvtudás nélkül, alig pár euróval a zsebemben indultam neki az útnak. Úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz.
Az első munkahelyed Tirolban volt.
Igen, de a német nyelvtudás hiánya miatt összesen 10 napot dolgozhattam. Aztán hazaküldtek. Most is azt mondom, hogy a csalódások ellenére is égett bennem a tűz, és tudtam, hogy ha feladom, akkor mindennek vége. Így a 10 nap alatt megkeresett apróból újra útra keltem és Salzburgban helyezkedtem el. Bevallom kemény időszak volt, kiszolgáltatottnak éreztem magam. Mosogattam, és sokszor a kemény mínuszokban sörpadokat pakoltam. Embert próbáló körülmények voltak, testileg és lelkileg is nehezen viseltem. Egy ablak nélküli szoba volt az otthonom, ahová munka után fáradtan, elcsigázva tértem haza. Egyedül egy szelet csokoládé hozta meg a boldogságot a nap végén.
Ilyen megpróbáltatások után sokan feladták volna, de te mégis maradtál. Nem is kevés ideig.
Egy szomorú telefonbeszélgetés adta a lendületet. Édesapámmal beszélgettünk, és elkeseredetten mondta, hogy bár jól vannak, de nincs mit ennünk. Ott és akkor tudtam, hogy összeszedem magam és mindent megteszek, hogy az életünket megváltoztathassam. Mint oly sokszor, most is kiment a hotel udvarán lévő kereszthez, és megfogadtam Istennek, hogy mindent megteszek azért, hogy életük jó irányba változzon. Legyőzve a magányt és a nehézségeket a következő helyen hat szezont húztam le. Segédszakácsból főszakács-helyettes pozícióig jutottam, miközben a nyelvtudásom is szépen fejlődött.
Ebben az időben ébredt fel benned újra a cukrászat iránti szeretet is.
Azt hiszem, igen. Az első komolyabb szakmai sikeremet a bukta sütése hozta el. A kollégáim ugyan többnyire próbáltak hátráltatni, de a konyhafőnök empatikus volt hozzám, kitartott mellettem. A vendégek dicsérete mindig szívmelengető és biztató volt. A tudásom akkor még hiányos volt, de sokat tanultam, kísérleteztem és éreztem, hogy jó úton haladok. Az, hogy most itt tartok, talán ennek is köszönhető.
Ahogy mondani szokták minden kezdet nehéz, neked talán még a kezdetek után is bizonyítanod kellett, de végül beérett az a bizonyos “gyümölcs”.
Tény, hogy desszertszakácsként nagy nyomás nehezedett rám, nem volt elég szakmai tapasztalatom, és bizony többször is előfordult, hogy a vendégek visszaküldték az általam elkészített sütiket. Vagy nyers, vagy égett volt. A szakmai pofonok arra ösztönöztek, hogy nem szabad abbahagynom, fejlődnöm kell. A következő szezont már cukrászként kezdtem, mert az akkor tiroli konyhafőnököm munkahelyet váltott és elhívott magához a cukrász részleget irányítani. Ő volt az az ember, aki pontosan tudta, hogy régi vágyam válhat ezzel valóra. Hitt bennem és támogatott. Szorgalmasan képeztem magam, szépen fejlődtem. Itt ismerkedtem meg a marcipánnal, a fondanttal és a nugáttal. Jöttek az első tányérdesszertjeim, a kreatív tudásom az ananász faragásában mutatkozott meg. Az egyre sűrűsödő dicséretek inspirálóan hatottak rám. Ebben az időben kezdtem el versenyezni a Kanizsai tortafesztiválon, ahol országos ismeretségre tettem szert a 220 cm- es 72 kg-os krokodiltortával. Innen kezdett felfelé ívelni a karrierem.
Dávid 2016-ban Salzburgba egy négycsillagos családi hotelbe került. Itt készült el első könyve a „Patissier. Alázat és ambíció 50 receptembe zárva”, ami 2017-ben jelent meg, majd ezt követte 2019-ben a második. Napjainkban egy minőségi macaron keverék is viseli nevét. Az egykori szegény fiúban mára egy ismert patissiert, cukrászművészt tisztelhetünk, aki megmutatta, hogy kellő alázatossággal és kitartással az álmok valóra válhatnak.
A mester ma már Európa nagyvárosaiban is oktat, megfordult már Svájcban, Olaszországban, Németországban és Ausztriában, de a gyökereit, az ide vezető utat egy percre sem felejtette el. Alulról küzdötte fel magát a ranglétrán, de hitt a lehetetlenben, és kitartásának köszönhetően mára sikeres ember. Ennek ellenére szerény maradt. Tanfolyamokat tart Magyarország egész területén, de a legnagyobb dolog mégis az, hogy elérte, amit egykoron a keresztnél ígért. Családjának nem kell többet nélkülöznie.
