Molnárné Dobai Mária
Otthon készült

Barkácsoló ezermester a 85 éves dédnagypapa

Bölcsők, kerti játékok, kerti díszek sora születik a keze alatt.

Ezermester. Csak így hívják unokái, dédunokái a 85 éves Dobai Ferencet. Nem is véletlenül. A mai napig aktív, barkácsolni szerető dédipapa keze alól varázslatos játékok, kerti díszek, használati tárgyak kerülnek ki a kisebbek és nagyobbak örömére.

Virágtartó, etetőszék, hinta – a Mezőkövesden élő Ferenc nagy örömmel alkot, különösen azóta, mióta néhány éve kiderült, hogy érkezik az első kislány dédunoka. Csak jöttek az ötletek sorban, amik aztán meg is valósultak. Született többek között például egy bölcső, amiben a kicsit ringatták, majd egy kisebb a játékbabáknak is.

Titkos ládikák, aprólékos gonddal készült virágok, kerti díszek, kerti játékok sora jött létre Ferenc keze alatt.

Galéria
Molnárné Dobai Mária

Barkácsoló ezermester a 85 éves dédnagypapa

Barkácsoló ezermester a 85 éves dédnagypapa

Fotó megosztása:

Most márciusban töltöttem be a 85. évemet. Ez idő alatt sok mindenre megtanított az élet, sok mindent átéltem. Ebből is adódik, hogy nagyon sok dolgot magam készítettem el, néha csak úgy látszat után, néha minta alapján. Eredetileg vájár volt a foglalkozásom, majd traktoros és gépkezelői végzettséget is szereztem

– mesélt magáról kérésünkre néhány szót az ezermester dédipapa, aki már az iskolában is nagy örömmel vett részt különböző szakkörökön, például modellezésen.

A barkácsolás szeretete egész életében elkísérte, de most, hogy dédunokák vannak a családban, különösen nagy öröm számára ajándékokat készíteni.

Galéria
Molnárné Dobai Mária

Barkácsoló ezermester a 85 éves dédnagypapa

Barkácsoló ezermester a 85 éves dédnagypapa

Fotó megosztása:

Az egyik  kedvenc munkám a repülő hinta. Körülbelül 3 hétig készült. A kislány dédunokám még csak 3 éves lesz, de mindig repülőbe szeretne ülni. Ez adta az ötletet. Mivel a bolti műanyag hintája tönkrement, gondoltam meglepem egy újjal

– árulta el a dédipapa, aki olykor újságokból merít ötletet, máskor saját kútfőből alkot. A varázslatos ajándék, amit a kicsi már birtokba is vett, saját terv alapján készült, így teljesen egyedi lett.

Molnárné Dobai Mária

A festés még várat magára, de a csöppség már birtokba vette. Azt az örömet, amit az arca kifejezett nem lehet leírni

– árulta el Ferenc, aki már készített egy hintát a nemsokára születendő legifjabb családtagnak is.

Galéria
Molnárné Dobai Mária

Barkácsoló ezermester a 85 éves dédnagypapa

Barkácsoló ezermester a 85 éves dédnagypapa

Fotó megosztása:
Kapcsolódó
Megnyert egy gépet, kitanulta a szakmát és ma már együtt esztergál a fiával
Önszorgalomból tanulta ki a faesztergályosságot, amit a fiának is megtanított.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.