Így számold fel a káoszt a fürdőszobában!

Flakonok, koszos és tiszta ruhák mindenhol. Hol vagyunk? A fürdőszobában! Mit kell tennünk ahhoz, hogy ne erről lehessen felismerni ezt a helyiséget az otthonunkban?
Kapcsolódó cikkek

Akár kicsi, akár nagy a fürdőnk, ha nem figyelünk, hamar eluralkodhat benne a káosz. Köszönhető ez a sokféle funkciójának is, hiszen itt fürdünk, itt mosakodunk, fogat mosunk, WC-t használunk, mosunk, öltözködünk, tisztítószereket tárolunk, esetleg teregetünk vagy éppen relaxálunk. Ahhoz, hogy ezekre a feladatokra megfeleljen, sokféle eszközre van szükségünk, melyek hamar fel tudnak halmozódni a sokszor viszonylag szűk helyiségben. Hogyan lehet uralni, sőt megszűntetni a káoszt?

Kapcsolódó
A fürdőkád a 25 négyzetméteres miniház csúcspontja
Akármilyen kicsi is, rendkívül otthonos.

Selejtezz!

Nálad is vannak egy-két fürdésre elegendő tusfürdők, megkezdett, de aztán nem tetsző és emiatt soha nem használt parfümök, megromlott kozmetikai termékek, „nem szeretem” anyagú, csak helyfoglaló törölközők?

Ha elsőre azt mondod, hogy nem, valószínűleg, akkor is van… Nézd át a polcokat, szekrényeket, kád szélét, mindent, ahol tárolsz valamit. Ha nem használod, szabadulj meg tőle! Van, amit el lehet adni, adományozni, ha pedig olyan, akkor ne tartogassuk feleslegesen, dobjuk ki.

Pexels

Pakolj el!

Ha csak 3 dolog van szem előtt, az is tud káoszt alkotni, de ha ez egy 4 fős család esetén például 30 darabra növekszik, akkor pillanatok alatt kialakulhat az őskáosz.

Ha sok a cucc, de nem látjuk, akkor úgy tűnik, hogy rend van. Itt az „úgy tűnik”-en van a hangsúly, hiszen a szekrényekben, fiókokban ettől még lehet összevisszaság, de legalább nincs szem előtt.

Ha már selejteztünk, átnéztük, hogy mire van szükségünk, akkor kevesebb holmi kerül be a szekrényekbe, így egy fokkal könnyebb fenntartani a rendet.

Rendszerezz!

Ha rendszerezünk és az egy kategóriába tartozó termékeket egy helyre tesszük, akkor kiderülhet, hogy tusfürdőből a következő másfél évre elegendő készletünk van, mert mindig vásároltunk belőle akciósan.

Rangsorolni tudjuk a termékeket lejárati idő szerint is, így kisebb eséllyel romlanak meg, mielőtt elkezdenénk használni őket.

A rend jobban megmarad azért is, mert nem két nagy flakon mögé benyúlva kell kihorgásznunk egy kisebbet, hanem logikus sorrendben, nagyság, súly vagy használati gyakoriság szerint rakhatjuk sorba például a tisztítószereket.

Könnyen láthatjuk azt is, ha valamiből már csak kevés maradt és újat kell vennünk belőle.

Pexels

Kosarak, dobozok, tárolók

Ha nem is úgy indul, a kád széle, mosógép teteje, a mosdó előbb-utóbb lerakóhellyé válik. Egy darabig nincs is vele gond, hiszen amit naponta használunk, azt nem feltétlenül szeretnénk minden egyes alkalommal egy szekrényből előszedni, majd elrakni.

Itt a kosarak segíthetnek, mert egyrészt behatárolják a lerakott holmik alapterületét, másrészt pedig a szemnek kellemesebb, egységesebb összhatást adnak, ellentétben a különböző színű, nagyságú, formájú flakonokkal.

Könnyebb a takarítás is, hiszen csak a dobozokat kell felemelgetni és áttörölgetni alattuk mindent. Persze, azért a dobozban is rendet kell tartani.

A szennyestartó a különféle helyeken felbukkanó koszos ruhák egységesített gyűjtőhelye – persze, csak akkor, ha a ruhák tulajdonosai valóban beleteszik a belevalót…

Használd ki a helyet!

Ha tárolóhelyre van szükséged, akkor érdemes a kisebb sarkokat is kihasználni. A dedikáltan fürdőbe készült bútorok között lehet találni kis helyre beférőket is, melyeknél elsőre nem gondoljuk, hogy mennyi mindent elnyelhetnek és így nagyobbnak tűnik a rend is. De érdemes adott esetben asztaloshoz fordulni méretre szabott bútorok miatt.

Ha tükrös szekrényt választunk, az optikailag növeli a tér érzetét és segít az öltözködésnél, sminkelésnél, fésülködésnél is, ha több irányból látjuk magunkat.

Ne mindenre a fürdőt használjuk

Gondoljuk át a szokásainkat, életvitelünket, hogy érdemes-e annyiféle dolgot a fürdőhöz kötnünk. Pl. nőknek a sminkelés folyamata, a mosógép és egyéb nagy dolgok (létra, felmosó) máshová tétele. Legtöbbször kényszer szüli ezeket a tárolós megoldásokat, mert máshol nincs megfelelő hely számukra. Ha felújítunk, építkezünk, a tárolóhelyek kialakítása éppen ezért is az egyik legfontosabb (de sokszor mostohán kezelt) feladat.

De sok kicsit sokra megy alapon, ha például nem a fürdőszobában tároljuk a hálóruháinkat, akkor egy négytagú családnál máris jelentős hely szabadulhat fel.

Pexels

Takaríts!

A fürdőszobában sokkal hamarabb meglátszik a kosz, mint egyéb helyiségekben, ha már letörölgetjük a port és felmosunk, sokkal inkább azt érezzük, hogy rend van.

Használattól függően 2-3 naponta végigtörölgetve a szanitereket, padlót, polcokat, jobban fenntartható a rend és a tisztaság.

Fess!

Van, hogy azért tűnik rendetlennek, káoszosnak a fürdő, mert a benne levő bútorok, kiegészítők, burkolatok nem harmonizálnak egymással. Ha az egyébként jól funkcionáló tárgyakat nem is cseréljük le, átfestéssel, átfóliázással nagyobb összhangot teremthetünk viszonylag kevés pénzből is.