Makainé Takács Angélának és férjének, Makai Péternek 2015-ben vált valóra az álma, amikor Budapestről Újszilvásra, Péter szülőfalujába költöztek. Nagy örömmel kezdtek bele a megvásárolt ház felújításába.
Pontosan tudták, mit szeretnének, voltak elképzeléseik, céljaik, s szépen sorban haladva mindent azoknak megfelelően alakítottak ki. Kezdetben azonban úgy tűnt, ez alól a fürdőszoba lesz a kivétel.
![Kényeztető fürdőszobát álmodtak az egykori istállóba 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2019/11/74903115_2477023619018193_6305395728676028416_n.jpg)
Budapesten nagyon pici fürdőszobánk volt. Arról álmodtunk, hogy tágas fürdőnk lehessen, de sajnos új házunkban is kicsi fürdőszoba várt minket, bővítési lehetőséget nem találtunk. A házat elkezdtük felújítani, helyiségről helyiségre haladtunk, de a fürdőszobával nem tudtunk mit kezdeni. Ekkor jutott eszünkbe, hogy mivel nincsenek állataink, mi lenne, ha a régi istállót alakítanánk át
– mesélte Angéla.
Az istálló 1975-ben épült a ház folytatásaként, s az elképzelés, bár sok munkával, de kivitelezhetőnek tűnt.
![](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2019/11/75199778_2477023465684875_4975166364793700352_n.jpg)
Alig vártuk, hogy kitavaszodjon, és nekiláthassuk a munkának. Február végén aztán úgy döntöttünk, elég volt a várakozásból. A család nekiállt. Tetőt és falat bontottunk, több köbméter földet kihordtunk, építettünk, fertőtlenítettünk. Szép lassan ki is alakult a leendő fürdőszobánk arculata, pontosan a terveinknek megfelelően
– mondta Angéla.
![Kényeztető fürdőszobát álmodtak az egykori istállóba 2](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2019/11/76697380_435216717187230_2841452064117096448_n.jpg)
![Kényeztető fürdőszobát álmodtak az egykori istállóba 3](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2019/11/75474013_1011387292535962_2026163938718121984_n.jpg)
![Kényeztető fürdőszobát álmodtak az egykori istállóba 4](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2019/11/75392633_415071995835284_3202689209194250240_n.jpg)
![Kényeztető fürdőszobát álmodtak az egykori istállóba 5](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2019/11/75424652_2181032058866394_3412388126973231104_n.jpg)
![Kényeztető fürdőszobát álmodtak az egykori istállóba 6](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2019/11/75614032_3079948718699153_3076843587929899008_n.jpg)
Mivel a házuk minden helyiségében főként fa burkolat dominál, nem volt kérdés számukra, hogy a fürdőszoba is fa burkolatot kapjon.
Nagyon fontos momentum volt számunkra, hogy az előző tulajdonosnak, aki a házat építette, volt egy eperfája. Még akkor ültette, mikor a ház is épült. A fát sajnos ki kellett vágni, de mi nagyon szerettük volna, hogy valami módon a ház része maradjon. Ezért Péter a lépcsőt az eperfa törzséből készítette. Úgy érezzük, így lett tökéletes a fürdőszobánk, épp olyan, amilyet megálmodtunk magunknak
– tette hozzá még Angéla.
![](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2019/11/73321731_2477023949018160_4292449521746575360_n.jpg)
Kiemelt kép: Makainé Takács Angéla