Akár az olimpia is lehetett volna a célja Gereczné Deák Zsuzsannának, hiszen korosztályos magyar bajnok kajakos volt, de mivel nagyon tehetségesen rajzolt, a művészeti pálya is a lehetséges utak közé került. Végül egy csigolyaelcsúszás miatt az élsportot abba kellett hagynia.
Nagyon nehéz időszak volt megélni azt, hogy le kell mondanom az álmomról, hogy egyszer az olimpiai csapat tagja lehessek. Így viszont már nem lehetett kérdés, hogy művészeti gimnáziumba megyek. A szegedi Tömörkény István Gimnáziumban végeztem reklámgrafikusként
– mesélt a kezdetekről Zsuzsanna, aki már az első munkahelyén megismerkedett az üveggel, hiszen egy síküveget feldolgozó üzem grafikusa lett a díszüveges részlegen.
Érettségi után találkoztam először a díszüvegezéssel és tanultam meg az akkori modern technológiákat, mint az olvasztás (fusing) és a tiffany-, ólmozott üveg készítés
– tette hozzá az iparművész, aki akkoriban még nem is gondolta, hogy a művészet az élethivatásává válik.
Végül teljesen elvarázsolt az üveg, azt hiszem a vörösen izzó cekász fénye delejezett meg, és persze az a csoda, ami kikerült a kemencéből.
Zsuzsanna nemcsak díszüvegkészítőként, hanem grafikusként, lakberendező és belsőépítészként is kapott megbízásokat, de az örök szerelem mégis az üveguniverzum maradt.
Az első munkáim a tiffany technológiához kötődtek, akkoriban ez még formabontónak számított. Ezt követték az olvasztásos munkák, ekkor születtek először a cégen belül kis asztali vagy fali órák. Amikor már egyéni vállalkozóvá váltam, akkor kezdtem dísztárgyakat, vázákat, lámpákat, ékszereket készíteni a technológiával
– mesélte Zsuzsanna, aki közel 40 évesen, az egyetemi évei alatt kezdett el üvegplasztikákat készíteni, és mint iparművész galériákba, kiállításokra kerültek alkotásai.
Zsuzsanna a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen egy ösztöndíjat is elnyert és master képzésén két év alatt kísérletezte ki azt a matériát, ami szennyezett építészeti üveghulladék és üvegiszap felhasználásával alkotott meg.
Az Új Nemzeti Kiválóság Program kutatói ösztöndíjának köszönhetően egy évet foglalkozhattam anyagkutatással, és így születhetett meg az új üvegkerámia anyagom, a Re-built Glass és ennek az eredménye lett a mester munkám, az építészeti üveg hulladékokat feldolgozó vagy új életre hívó üvegfelületek, építészeti elemek
– jegyezte meg Zsuzsanna, aki a kísérleti szakaszban dobozokkal a kezében ment a hulladékudvarhoz, hogy elhozza az építési üveghulladékot. Később, a munkájához már teherautóval kellett szállítani az üvegszemetet.
Ezek nagyrészt olyan anyagok, amit eddig sajnos a hulladékudvarokban elástak. Tudomásom szerint nem volt még senki, aki iparművészeti dizájn termékeket hozott volna létre ezekkel, a hulladékból újraolvasztással, kemencés, fusing technológiával.
Természetesen üveghulladékot eddig is hasznosítottak újra üvegaszfaltba, üveggyapotba, habkavicsba vagy épp betonba, műgyantába, de száz százalékos építészeti üveghulladékból design termékben még nem.
Az iparművész elmondta, hogy az élete egyik legnagyobb kihívása volt az a munka, amire most természetesen a legbüszkébb. A 360 Design Budapest kiállításon a Bálnában Zsuzsanna is bemutathatta a mestermunkáját, az üveghulladékból készült új anyagból alkotott 4 méter x 2.60-as hatalmas mozgó falat, egy tolóajtót.
Most vittem végig először a gyártási technológiát egy majd 8 négyzetméteres üvegfelületen, amit kézzel csiszoltam fel
– tette hozzá.
És, hogy honnan jöhetett az ötlet az üvegszemét új életének kutatásához Zsuzsannánál? Elmondása szerint mindig is fontos volt számára a környezettudatosság, a civil életében is erre törekszik családjával, amiben most egy komoly lépcsőfokra léptek.
Két éve döntöttek úgy, hogy a szegedi kertesházat és a város zaját elhagyva egy domaszéki tanyára költöznek. Az első évben rendbe tették az épületeket és már magaságyás is épült a sok gyümölcsfa szomszédságában.
Egyre jobban beleástuk magunkat a kertgondozás rejtelmeibe és megtapasztaltuk, hogy milyen más érték és lépték az, ha az ember a saját kertjéből szedi le az ételbe valót
– beszélt egy fontos értékről Zsuzsanna. A család a következő évben bárányt is nevelni kezdett és egy halastavat is kialakítottak.
Idén nyáron egy családi összejövetelen az első nagy pecaparti fogásából el is készítettük a saját halászlevünket. Szeptemberben, a születésnapomon pedig az első saját báránybordát is megsütöttük
– így az iparművész, aki elmondta, nem az önfenntartás miatt költözött ki a családjával, hanem a csend, a nyugalom motiválta őket, ami az alkotásnak is fontos bázisa.
Most mégis azon az úton haladnak, hogy minél több saját növény, hús kerüljön az asztalra.
