Dávid épületgépészettel foglalkozó céget vezet Sándorfalván, és épp a kisvárosban dolgoztak egy ház fűtésfelújításán, amikor az udvaron felfedezték a gulyáságyút meglehetősen elhanyagolt állapotban.
Hosszú évek óta állhatott már az udvaron raklapok alatt, gazzal benőve, sajnos az előtörténetről sokat nem tudott mondani a tulajdonos, de nekem nagyon megtetszett a szerkezet. Nem vagyok se a régiségek, sem a háborús ereklyék rabja, viszont szeretem magam feltölteni a munka után, és mivel az egyik hobbim a főzés, egyből megláttam a gulyáságyúban a lehetőséget
– mesélte Dávid, aki végül megállapodott a tulajdonossal abban, hogy neki adja ingyen a mobil konyhát, hogy felújítsa, mindössze annyit kért, hogy ne kerüljön el Sándorfalváról.
Először elkezdtem szétszedni magam, de láttam, hogy gépészként nem rendelkezem azzal az eszközparkkal, amivel egy ilyen muzeális fémszerkezetet fel lehet újítani, így egy homokfúvásos technológiával is dolgozó helyi cég segítségét kértem
Végül sikerült teljesen korhű állapotba felújítani a gulyáságyút, érkezett hozzá új gumi és a kornak megfelelő színkódú festékkel van lefújva. Mindent megpróbáltak az eredeti állapotban helyreállítani, de egy-két helyen megőrizték a tűzhely patináját is, nem kalapáltak ki minden horpadást, hiszen ez egy közel 110 éves szerkezet, aminek a szépséghez hozzá tartoznak a múlt apró jelei is.
A felújítás közben elkezdtem felkutatni az eredetét, a történetét is a gulyáságyúnak, amelyen az ég világon semmi jelzés, sorozatszám, alvázszám, beütés nem volt. Abban biztosak voltunk, hogy ez egy első világháborús szerkezet, egy helyi gyűjtő tanácsolta, hogy ezen a vonalon kell elindulni. Addig-addig búvárkodtam a neten, míg találtam fekete-fehér felvételeket ezekről a gépekről, amiket annak idején gyártottak lovaskocsi kerékkel és gumikerékkel is
– mondta nekünk Dávid, aki végül eljutott a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményéig, ahol egy ugyan ilyen példány van kiállítva.
Mivel nem akadtam más nyomra – pedig viszonylag komoly kutatómunkát végeztem –, nagyon valószínű, hogy ez a két felújított példány van már csak az egész világon ebből az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe gyártott példányból
– emelte ki Dávid, aki végül egy fénykép alapján jutott el ahhoz az információhoz, miszerint ezt a modellt 1910 és 1913 között gyártották a Csepel Művekben és ebből a modellből 1300 darab készült osztrák minta után.
A sándorfalvi gyűjtő elmagyarázta, hogy többek között azért nem találtam rajta semmiféle sorozatszámot, jelzést, mert ez a szerkezet innen, 2022-ből nézve érték, így felújítva, régiségként. Abban az időben ez hadászati szempontból egy viszonylag értéktelen használati tárgy, egy eszköz volt csupán, mint egy ásó, tárolóedény vagy egy fémpántos faláda. Ebben a kerekes konyhában a frontvonal mögött főztek, majd kivontatták a frontra a katonáknak, és felszolgálták a meleg ételt. Ha viszont menekülni kellett, nem sokat bajlódtak vele, simán hátra hagyták.
Dávid arról is beszélt, hogy ennek a gulyáságyúnak nagy eszmei értéke van már, és a felújításnak nem az eladás, a haszonszerzés volt a célja, hanem olyan programokon részt venni vele, mint a kész gulyáságyú avatásának eseménye, ami egy jótékonysági főzés volt, ahol a sándorfalvi ipartestülettel közösen egy fiatal diák részére gyűjtöttek, akinek a bevételből a tanulmányait tudják támogatni.
Mi továbbra is szeretnénk majd hasonló jótékonysági eseményeken egyfajta látványosságkét és persze szolgálatként is megjelenni, és támogatásokat gyűjteni a gulyáságyúban elkészült ételekkel
– szögezte le Dávid, aki a szerkezetről elmondta, hogy négy üst van benne, három darab ötvenliteres, egy harmincliteres és két melegen tartó, tároló rekesz. Ebbe régen is úgy főzhettek, hogy a nagy üstökben készülhetett a főétel, a kisebben pedig tea, tejeskávé. Ha kiadósan, fél literrel számolunk egy tányér gulyást, akkor 300 adagot lehet főzni, 4 deci levessel már 375 adagnyit.
A gulyáságyú most pihen, bevetésre készen várja, hogy a katlanban ismét főhessen olyan étel, amivel rászorulók lakhatnak jól vagy az eladásból egy nemes célt lehet támogatni.
