Rómában főztek a szegényeknek a kapuvári ízvadászok

A szeretetfőzést, ahogy korábban is, vízkeresztkor tartották.

A kapuvári ÍzvadÁszok főzőcsapata a Szent Egyed Közösség meghívásának eleget téve hetedik alkalommal kedveskedett finom ételekkel Róma szegényeinek. Mindezt megelőzően Magyar László, a gasztronómiai egyesület vezetője pápai audencián találkozott Ferenc pápával, majd a főzőcsapat tagjai lerótták kegyeletüket XVI. Benedek ravatalánál, írta a Kisalföld.

A kapuváriak a Szent Egyed Közösség új konyhájában főztek, ők avatták fel azt. A menü 500 adag marhahúsos babgulyás és 400 adag csirkemell-tócsni volt kapuvári vitaminsalátával.

Szokásunkká vált, hogy több kilogramm szaloncukorral és több száz Cserpes-túrórudival érkezünk, ez idén sem maradt el

– mondta a portálnak Magyar László.

Hámori György, Kapuvár polgármestere is aktívan serénykedett a konyhában. Mindenkinek megvolt a maga feladata, tette a dolgát, gördülékenyen ment a kiszolgálás, a mennyiség is elegendő volt.

Marco, a közösség vezetője mikrofont ragadott, bemutatott bennünket, a vendégek pedig állva tapsoltak. Jó érzés volt, hogy elismerték a munkánkat. 2024-ben visszavárnak minket

– említette a kapuvári egyesület vezetője.

Kapcsolódó
Mindent a szájnak: csirkemell baconbe csomagolva
A fokhagyma és a fűszerek teszik kiválóvá nagy kedvencünket.