Török János
Életmód

Mélyszegénységben élőkön segít a sándorfalvi fotós

Török János fotóriporter varázslatos módon mutatja be nehéz sorsú embertársaink életét. Megörökíti őket, és segít is rajtuk, amint alkalma adódik.

Szeged mellett, a Fehér-tó nádrengetegének szomszédságában él kis családjával Török János. A kétgyermekes apuka kilenc évig Hódmezővásárhelyen lakott, ahol fotóklubot alapított Dömötör Mihály fotóművésszel. Később azt érezte, nincs a helyén, ezért hazaköltözött Sándorfalvára.

A szívére hallgatott

Gyerekkoromban volt egy filmes gép a háznál, azt gyakran elcsentem a szüleimtől és tekergettem, kattingattam. Persze film nagyon ritkán volt benne, de borzasztóan érdekelt. Később két ember munkái lenyűgöztek a Délmagyarnál, Schmidt Andrea fotóriporter képei és Darvasi László tárcái, aki ekkoriban Szív Ernő néven publikált. Megéreztem az újság „illatát”, és Németh Gyuri homokháti anyagát látva eldöntöttem, hogy fotóriporter leszek

– mesélt a kezdetekről Török János a Sokszínű Vidéknek.

János a napi munka mellett, 32 évesen érettségizett. Fotós iskolába járt, ekkor találkozott első alkalommal a Délmagyarország szerkesztőségével a gyakorlati órákon. Tanította is a fotózást, de azt tapasztalta, hogy a szakmai rátermettség a hallgatók nagyobb részénél sajnos hiánycikk.

A fotózást szeretni kell, ha jól akarod csinálni, nem elég, hogy fotós akarsz lenni, közvetlennek kell lenned és kíváncsinak. Ha ez nem megy, akkor megette a fene az egészet.

Embert próbáló hétköznapok

A fotós témák szó szerint az utcán hevernek, az alföldi fotóriporter a mélyszegénységben élők keserves hétköznapjait drámai hangvételű felvételeken örökíti meg.

A dolognak leginkább az a része érdekel ahogyan élnek, amilyen módon képesek a napi dolgaikat megoldani. Egyébként, attól, hogy döngölt padló van egy tanya szobájában és azt locsolgatja egy idős hölgy, még nem biztos, hogy komoly anyagi problémákkal küzd. Mégis, gyakran erre asszociálnak az emberek a robotporszívós szobából kitekintve

-fogalmazott a fotós

Török János szerint a „jó fotóra” nem létezik szabály, hiszen mindenki mást szeret egy-egy képen.

Mutogathatsz egy néninek bármilyen díjnyertes képet, ha a kredencre az unokája szülinapos (dekomponált) képe van kitéve, ő azt soha le nem cserélné, az élteti, hiszen ő már csak nekik él. Ezért nem is szabad senkitől elvárni, hogy tetszen neki a fotód, akár amatőr vagy, akár profi

– hangsúlyozta János.

Röpföld, a madárparadicsom

Török János rajong a madarakért. Első alkalommal egy ismerőse vitte el madarakat fotózni, és bár nemigen készített felvételt, nagyon megtetszett neki a madárfotózás hangulata.

Néhány hónappal később szüleim rétjén, a házuk mögött egy búbos banka párt pillantottam meg. Nem sokat tétováztam, beszereztem két odút, és kihelyeztem őket. Három hét múlva örömmel fedeztem fel, hogy az egyikbe beleköltöttek.

Ekkor kezdte János intenzívebben megfigyelni és fotózni a szárnyasokat. Egyébként is gyakran kijárt a szüleihez, ahol hamar rádöbbent, mennyi fajta madár él a meseszép birtokon. A madársereg megihlette a fotóst, gyönyörű felvételeket készített a búbos bankákról. A sándorfalvi madárparadicsomot Röpföld névre keresztelte, és azóta is szorgalmasan látogatja. Egyszerű búvóhelyet is ácsolt a megfigyeléshez, olyan Máté Bencés stílusban.

Segíteni az embertársainkon

A fotóriporter számos elismerésben részesült, a szakmai díjak mellett a „Sándorfalváért” kitüntető címet is megkapta. Sajtófotó pályázatok és természetfotós megmérettetések többszörös díjazottjaként a tehetséges alkotó megéli a fotózás minden szépségét.

Előfordul, hogy kikapcsolódásnak tartom a fotózást, máskor felemelő érzés számomra az emberek sorsának részesévé válni, és rajtuk segíteni. A szegénységben élőkről készült díjnyertes fotómra például felfigyeltek olyan emberek, akik tüzelővel tudtak segíteni a nehéz sorsúakon. Ez az eset annyira büszkévé tett, hogy jobban örültem neki, mint a díjnak, amit érte kaptam.

A fotózást tanítani is nagyon szereti, örül, hogy ma már megválogathatja a tanítványokat. Jánosnak a család sokat segít a hétköznapokban, már azzal, hogy elfogadják, amit szeret és támogatják abban amit szívesen művel.

Gyakran jövők haza úgy terepről, hogy nem exponáltam, pedig hajnali ötkor keltem. Ráadásul a gyerekeket sem segítettem iskolába vinni. Ha összejött a kép, akkor géphez ülök és azonnal ellenőrzöm. Igazán szerencsés vagyok, a feleségem még ilyenkor is hoz egy gőzölgő csésze kávét.

Az alkalmazkodás a kulcs

Bár fotói művészi világlátást sejtetnek, Török János nem tartja magát művésznek. Ennél a kérdésnél fontosabbnak érzi a változó világban betöltött szerepeket. János szerint ötven éve másként éltek az emberek, és minden bizonnyal ötven esztendő múlva is másként fognak, ez már önmagában is érdekes témát jelent számára.

Egy régi fotót nézegetve elgondolkodhatunk azon, hogy azokra a felvételekre, amiket most készítünk, úgy fognak majd nézni, ahogy mi most a fekete-fehér, archív fotókra. Ahogyan az élethelyzetünk változik, úgy változhat viszonyulásunk is a természethez. Bár a fotózásban a technika segíti a megoldást, ezzel együtt, ha a tartalom nem változik, évek múlva nem lesz kedvünk visszanézni a mai felvételeket.

A cikkben szereplő fotók Török János alkotásai.

Kapcsolódó
Természetes szépség sugárzik a klárafalvi családanya fotóiról
Brigitta Klárafalván él, de Makón és Szegeden is megtalálja művészetének ihletet adó forrását.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!