Ilyen húsvéti tojást még nem látott a világ

Három éven át dolgozott alkotásán Európa legjobb tojásdíszítője.

Nagy meglepetéssel debütált húsvétra Zsigóné Kati: elkészítette munkásságának világszínvonalú remekét, a Világunk Tojását. A híres tojásdíszítő 100 mintát, köztük 40 kimagasló hírességet, ismert személyt jelenített meg, egyetlen strucctojáson.

Zsigóné Kati népi iparművész, ő „A Tojásdíszítés Királynője, „Az Ország Nyuszija”, akit Dubaiban a világ 5 legjobb tojásdíszítője közé választottak, Európában pedig a legjobbnak.

A három éven át készült alkotás a tojásdíszítő szerint hűen mutatja be az emberiség életét igen sokrétűen és kifejezően, száz mintán át.

Mint mondja, Zsigóné Katinak az volt a célja a Világunk Tojásának elkészítésével, hogy legyen egyetlen olyan egyetemes alkotás a Földön, ami a világon, élő minden emberhez szól, hatalmas tudásanyagot közvetítve rólunk, emberekről-embereknek.

A Világunk Tojása összetartja a világ embereit, mert közös a témája: az emberiség élete! A ma élő és a jövő nemzedék, a Világunk Tojása által; elsajátíthatja más népek kultúráját és globálisan átláthatja az emberiség életétét. A Világunk Tojásának üzenete: segítsük egymást és féltőn óvjuk bolygónkat

– nyilatkozta az alkotó.

A néző megszólítása kétféleképpen történik: közvetlen, vagy közvetett módon. 1. Találjon, csak egyetlen dolgot rajta, amit ismer, vagy gyakorol, például a vallások közül. 2. A másik kép láttán felmerül a kérdés a szemlélőben: az ki, vagy az mi (rajta)? Ezek által kerül a Világunk Tojása a világon élő minden egyes emberhez közel, ettől lesz egyetemes és ettől válik páratlanná, értékállóvá, felbecsülhetetlen kinccsé. Ezek teszik maradandóvá, az utókor számára

– fűzte hozzá.

A művésznő úgy fogalmazott, hogy a Világunk Tojása, a legek tojása nevet is kaphatta volna, mert az alkotások közül a legkiemelkedőbb, a legérdekesebb, a legérthetőbb, a legtudományosabb, a legtöbb emberhez szól, a legidőtállóbb, a legkülönlegesebb, a legsokoldalúbb, a leginkább értékét megtartó, a legfigyelemfelkeltőbb, a legpótolhatatlanabb; mert szinte ’lexikális” tudást közvetít az emberiség életéről.

3 évig készült a Világunk Tojása, ebből több mint 2 évet a rákerülő 100 minta, kutatása tette ki.

100 festett kép egyetlen tojáson

40 tudóst, hírességet, ismert, elismert neves embert mutat be a Világunk Tojásán, akik nélkül ma teljesen más világban élnénk. Azokat, akik legtöbbet tettek az emberiségért, a „haladásért”. Néhány nevet említve: Leonardo da Vinci, Gandhi, Edison, Teréz Anya, Marie Cure, Oprah, Mozart, Einstein, Pelé.

Látunk rajta még: 14 természeti csodát és olyan remek építményeket, melyeket az emberiség hozott létre. 14 minta foglalkozik a világ vallásaival. Vannak rajta meghatározó dolgok, amik az emberiség életét befolyásolják, vagy jelentős szerepet játszanak abban, így például a család, a gyógyítás, a béke, a DNS, a repülés, a film, az ember, a számok, az idő, az írás.

Ezt a tojást a többi alkotásommal együtt egyelőre a kiállításomban láthatja a nagyközönség

– árulta el a tojásdíszítés mestere.

Gyémántkő is került a Világunk Tojására

Zsigóné Kati alkotását még értékesebbé teszi 16 darab aranyba foglalt gyémántkő. Mint mondta, az arany a bölcsességet, az igazságot közvetíti itt és a Magyar Nemzet tojásán is, míg a gyémánt, az isteni fényt jeleníti meg a Földön, ami segít mindig tisztán, logikusan és önállóan gondolkodni.

A Világunk Tojásával az alkotó, fontos üzenetet is szeretne közvetíteni. Célja: felhívni a figyelmet arra, hogy szolgálattal, mély hálával tartsuk tiszteletben bolygónk tisztaságát és embertársaink jogait, hogy mind a 8 milliárd ember emberhez méltóan tudjon a Földön élni.

Kapcsolódó
Harmónia-díjat kapott a tojásdíszítés királynője
A szeretet, a jóság, a harmónia nagykövete lett a korábban megyei Prima-díjat is elnyert népi iparművész.