Minden tizedik méh- és pillangófajt, valamint minden harmadik zengőlégyfélét a kihalás veszélye fenyegeti. A méheket többek között a földművelési szokások változásai, a növényvédő szerekkel folytatott intenzív mezőgazdaság, a környezetszennyezés, az invazív idegen fajok jelenléte, a kórokozók és az éghajlatváltozás is veszélyezteti.
Az ott élő méhészek évek óta figyelik a méhcsaládok életét és küzdenek azért, hogy elkerüljék az olyan súlyos fenyegetéseket, mint a növényvédőszer-mérgezés és egyéb betegségek – írja az odditycentral. A szigeten élő méhek valószínűleg az egyetlenek a világon, amiket még nem érintenek ezek a veszélyek. A méhészek pedig remélik, hogy ez így is marad. Sikerült meggyőzniük a helyi önkormányzatot is, hogy ne engedélyezzék a méhek behozatalát a jelentős fertőzéskockázat miatt.
Itt a gazdák gyakorlatilag nem használnak növényvédő szereket, hanem ősi termesztési technikákat alkalmaznak
– nyilatkozta egy helyi méhész, Rodrigo Labras.
Tiszta vízforrásaink vannak az egész szigeten. De a legfontosabb az, hogy a világ más helyein élő méheivel ellentétben nálunk nincsenek betegségek, ezért “gyógyszereznünk” sem kell.
További érdekesség, hogy vizsgálatok szerint a Húsvét-sziget méhei eltérőbb jellegzetességgel bírnak a világ más tájain élőktől (2010-ig a méhek kb. 20 ezer faját írták le, tényleges fajszámuk ennél jóval nagyobb), ami azt sejteti, hogy egy napon akár a faj megmentőivé is válhatnak. Az itt élő méhek nemcsak a legegészségesebbek a világon, hanem a legtermékenyebbek is. A sziget kellemes klímája, az örök tavasz lehetőséget biztosít arra, hogy a méhek egész évben aktívak maradjanak.
A sziget kolóniái évente 90-120 kiló mézet termelnek, míg máshol ez a szám 20 kilogramm körüli kaptáranként.
A Rapanuiból származó méz a magas páratartalom miatt is folyékonyabb állagú, mint a közönséges méz, ami megakadályozza a kristályosodást is. Baktériumoktól és atkáktól mentesek, környezetbarát kaptárban nevelkednek, és sokféle virághoz hozzáférnek. Ezért a mézük az egyik legjobb a világon.
Szeretnénk tudatosítani az emberekben, hogy a szigeten található méhrezervátum az örökségünk része, szinte a Moai-szobrokhoz hasonlóan. Nektártermelő növényeink (édes bazsalikom, hibiszkusz, eper, mangó, maracuja, noni, avokádó, banán, kakukkfű, lóhere) folyamatos élelmet biztosít az itt élő méheknek.
– nyilatkozta egy méhész.
Eddig csak két olyan hely van a világon, ahol mentesek a varroa atkától: Ausztrália és Új-Zéland déli szigete. Ezeket a méheket tartják a legegészségesebbnek a bolygón, így mézük és melléktermékeik iránt nagyon nagy a kereslet. Rapa Nui a harmadik lehet a listán. Ezen mézek ára nem olcsó, kilója helyenként akár 36-40 ezer forintba is kerülhet.
A másik jól ismert és szintén drága méz az új-zélandi manuka. Ezt sokoldalú szuperételnek is tartják, ami a megfázásra, allergiára, influenzára, torokgyulladásra, fertőzésekre és a sebekre is hatékony.