A calzone gyakorlatilag az olaszok töltött, félbehajtott pizzája, de akár töltött lepénynek is hívhatnánk, mert jelen esetben az általam elkészített verzióhoz közelebb áll ez a megnevezés.
Az eredeti, nápolyi recept – a calzonét ebben a városban alkották meg a 18. században – szerint a kelt tésztát ricottával, mozzarellával, szalámival, parmezánnal, töltötték meg, de ahogy a pizzáknál lenni szokott, mehet bele még plusz hozzávaló, mint például sonka és pecorino is. A tetejét vékonyan megkenik paradicsomszósszal, kerül rá mutatóba egy kis ricotta és csöpögtetnek rá olívaolajat.
És most jön az a bizonyos magyaros csavar.
Egyrészt mikor kitaláltam, hogy elkészítem életem első töltött pizzáját, a beszerzésen már túl voltam. Ami azt jelenti, hogy a heti, győri bevásárlás már megtörtént és a kis hansági faluban ugyan van egy szuper kisbolt kézműves sajtokkal, házi túróval, de ricotta, na az nem egy gyakori árucikk.
Ráadásul mivel a családom több tagja is vegetáriánus vagy mérsékelt húskedvelő, így némi zöldséggel tettem színesebbé a calzone belsejét. A ricotta helyett túrót és joghurtot használtam, reszelt fokhagymát és fűszereket és a kamrában már riszálta is magát ehhez krémsajt-szerű masszához a lilahagyma és a kertünkből szüretelt kápia paprika.
De ahogy azt egyszer egy főszerkesztőm mondta: „minden cikk megírása olvasással kezdődik!” Aminek a jelentése az, hogy az újságíró előszőr tájékozódik, utána olvas, próbál keresni hiteles forrást, információt, mielőtt belekezd a téma feldolgozásába. Nos, a gasztronómia világában én rátaláltam egy olasz szakács csatornájára a YouTube-on, ahol valami szépségesen fenséges calzone készült el. Én most innen inspirálódtam és fel is iratkoztam a csatornára:
Ami pedig a magyaros, töltött pizzalepényt illeti, mutatom is a részleteket:
A tésztához (2 darab calzone készült):
- 40 dkg liszt
- 20 g élesztő
- 3 dl víz
- só
- cukor
- 2-3 evőkanál olívaolaj
A túrókrémhez:
- 40 dkg túró
- egy pohár görögjoghurt vagy tejföl
- 2 gerezd fokhagyma
- só
- bors
- zöldfűszer-keverék
A töltelékbe ment még egy lilahagyma, egy kápia parika és rengeteg reszelt sajt, a tetejére pedig paradicsomszósz.
A lisztet egy keverőtálba öntjük, én a szokott módon, a közepébe lyukat vájva, abban futtatom fel az élesztőt cukorral és langyos vízzel. Mikor felfutott, beleteszem a sót, az olajat és keverőgéppel összegyúrom, majd kicsit kézzel is átdolgozom. (A tésztának lágyabbnak kell lennie, mint mikor kenyeret készítünk.) És itt jön egy fontos momentum: a kelesztés. Az olasz szakács 28 órát kelesztette a hűtőben a tésztát és természetesen ehhez sokkal kevesebb élesztőt használt. Én is betettem a hűtőbe az ényémet 3 órára, majd erősen belisztezett munkalapon a kezemmel pizzaformára nyomkodtam, forgattam, húzogattam.
A kinyújtott tésztának az egyik felét megkenem a túrókrémmel, beleszórom a feldarabolt hagymát, paprikát és reszelek rá brutális mennyiségű sajtot, jelen esetben goudát. A tészta másik felét óvatosan ráhajtom, a széleit pedig többször összenyomkodom. A közepén tépek egy kis lyukat, hogy a belső gőz távozni tudjon és ne repedjen szét. A tetejét vékonyan megkenem paradicsomszósszal, és teszek még díszítésnek rá egy kis ricotta jellegű krémet és csepegtetek rá egy kis olívaolajat is. Mehet is be a katlanba maximum hőfokra, én 260 fokon sütöttem, nagyjából 13 perc alatt el is készült.
Nem akarok túlzásokba esni, de nem sok étel sikerült ennyire brutálisan finomra az első próbálkozás alkalmával. A vacsora végén az asztalon hagytam felvágva a maradékot, de az esti filmnézéshez nekem már nem jutott…
