Drasztikusan csökkent a magyar méz ára az olcsó kínai miatt

A nagytételes eladásnál a korábbi 1200 forintos felvásárlási ár helyett 600 forintért veszik a mézet a Magyar Mézkiszerelők Egyesületének elnökségi tagja szerint.

Nem az ukrán, hanem az európainál jóval olcsóbb kínai méz európai behozatala jelenti a problémát a magyar méhészek számára, nyilatkozta az MTI-nek a Magyar Mézkiszerelők Egyesületének elnökségi tagja.

Fulmer Ferenc közölte: az ukrán méz eddigi behozatali tilalma semmilyen kézzelfogható eredményt nem hozott, nem növelte a felvásárlási árat. A magyar méhészek is főleg európai uniós piacokon adják el termékük jelentős részét, a nagytételes mézeladás 70-80 százalékát.

A magyar kereskedelmi forgalom 5-10 százalékát adhatta a nem hazai eredetű méz

– fűzte hozzá.

A méz felvásárlási ára a korábbi 1200 forintos kilogrammonkénti árról mára 600 forintra esett, ez a bekerülési ár alatti árat jelent. Ezt az Európában egyre növekvő mennyiségű kínai méz okozza.

A magyar méz nagy része az unió piacán kerül értékesítésre, és az ott kialakult árak határozzák meg a magyar felvásárlási árakat is

– mondta Fulmer Ferenc.

Magyarázata szerint a rendkívüli körülmények miatt a mézcsomagolóknak ma nem olcsóbb beszerezni Ukrajnából a mézet, mint a magyarországi termelőktől. A magyar méhészek közül az, akinek van értékesíthető mennyisége, azért nem tudja eladni termékét, mert az uniós piaci árnál magasabbra vár.

Az elnökségi tag elmondta, hogy az ukrán mézre vonatkozó tilalom tönkretett volna a magyar csomagolókat, mert nem jutottak volna alapanyaghoz, ellentétben a többi ország csomagolóival, akikre nem volt érvényes a tiltás. Ők szabadon forgalmazhatnak ukrán mézet is, és ha a magyar csomagolók tönkremennek, akkor piacaikat azonnal el tudták volna foglalni versenytársaik. Ez a tilalom feloldása miatt azonban nem következett be közölte.

Kapcsolódó
Eladhatatlan termékké válik a magyar méz
Sok méhész már felélte a tartalékait, és befektetés nélkül nem képes termelni.